szerda, március 18, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Páncélosokkal erősít Románia

Várhatóan 2018-ban érkeznek az első új páncélozott szállító harcjárművek Románia számára.

Nagy az esélye annak, hogy az első pszh-k. már jövőre leszállításra kerülnek. Keressük a módját, hogy bevonjuk a hazai iparba. Legalábbis az első szakaszban, Romániában kerülnének összeállításra egy különleges (?? -Vanek úr) gyártósoron. Ahogy korábban is mondtam már, nagyon fontos számunkra a technológiai transzfer. Mondta Gabreil Les védelmi miniszter.

Hozzátette, az építendő típus kapcsán, hogy az illeszkedik az aktuális NATO műveleti követelményekbe, amiket a szárazföldi erők fogalmaztak meg. Ellen kell, hogy álljon legalább a 30mm-es ágyúknak is.

Mihai Tudose, gazdasági miniszter állítása szerint legalább két nagy hadi ipari cég is érdeklődik, a General Dynamics és a Rheinmetall, hogy Romániával partnerségre lépjen az új pszh-k építése kapcsán, amit többször kihangsúlyoztak, hogy 8×8-as kerékképletű lesz.

A pénz a védelmi minisztériumnál, már csak az van hátra, hogy a hadsereg szakértő megmondják, hogy mi és hogy, és már meg is vesszük.

Ezen kívül ragaszkodnak a helyi összeszerelő üzemhez, technológia átadáshoz, javító és karbantartó háttér létesítéséhez és regionális karbantartó központ biztosításához, „mert miért ne” – mondta Tudose.

Piráják felvonuláson

Ehhez kapcsolódik, hogy a General Dynímics közleménye szerint 2016. december 30-án írt alá egy szerződést a vállalattal Románia, eddig nyilvánosságra nem hozott mennyiségű páncélos vásárlásáról. Valószínűleg a korábban a svájci MOWAG Piranha III-ról van szó, hiszen abból már az elmúlt tíz évben, négy részletben összesen 31, igen, harmincegy, példányt állítottak szolgálatba. Azok egyszerű csapatszállítóként, távirányított 12,7 mm Browing géppuskával kerültek leszállításra.

Az igazat megvallva Romániára is ráfér már a modernizálás, hiszen e téren a szovjet BTR-ek széles palettáját alkalmazzák az elmúlt úgy 50 évből.

Vanek úr

Legfrissebb

Kárpátalja visszacsatolását ünnepli az Igazságot Magyarországnak Szövetség március 22-én

A 2025 november 2-án hagyományteremtő céllal megrendezett első Hazatérés...

Magyar tanulmány bizonyítja: A másfél évesek fele naponta a képernyőn lóg, közben pedig idegronccsá válnak

Egy korábbi magyar kutatás már alátámasztotta, hogy a gyermekek...

Magyar család örököseitől kobozná el a földet a szlovák állam, a kitelepítésre és a Beneš-dekrétumokra hivatkozva

Földelkobzás sújtja egy magyar család örököseit a Beneš-dekrétumokra, illetve...

Az USA szárazföldi hadművelettel szerezné meg az iráni uránkészletet?

Hiába a folyamatosak amerikai-izraeli légicsapások, az iráni uránkészlet még...

Kategóriák

Kárpátalja visszacsatolását ünnepli az Igazságot Magyarországnak Szövetség március 22-én

A 2025 november 2-án hagyományteremtő céllal megrendezett első Hazatérés...

Az USA szárazföldi hadművelettel szerezné meg az iráni uránkészletet?

Hiába a folyamatosak amerikai-izraeli légicsapások, az iráni uránkészlet még...

Perceken múlott csak az ifjabb Hámenei élete

Irán új legfőbb vezetője, Modzstaba Hámenei túlélte az izraeli...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55