Elsősorban a szláv népeknél elterjedt ősi szokás szerint vízkeresztkor a férfiak – demonstrálva bátorságukat és hitüket – kimentik a keresztet a jeges vízből, és visszaadják azt az ortodox pópának. A hagyományhoz kapcsolódó hiedelmek szerint, aki ezt vízkeresztkor megteszi, egész évben jó egészségnek örvend majd. Ezt a hagyományt követve a HVIM több tagja merítkezett meg a jeges Velencei-tóban.
Idén nem hízott olyan vastagra a jég, hogy léket lehessen vágni, így úgy döntöttünk a stégről fogunk a vízbe ereszkedni. (Nem úgy, mint két éve.)
A merítkezés előtt megálltunk egy pár percre és a metsző szélben meghallgattuk bajtársunk szavait, aki a hagyomány mélyebb jelentését ismertette, és a vonatkozó evangéliumi részletet olvasta fel nekünk. Ez jó alkalom volt arra, hogy a fázást és a jeges víztől való ösztönös viszolygást elfojtsuk magunkban, és magasabb témára irányítva figyelmünket felülemelkedjünk a hideg okozta testi panaszainkon.
>>János így válaszolt mindenkinek: “Én ugyan vízzel keresztellek titeket, de eljön az, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam: Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket”<< (Lk 3:16)
A vizet egy vékony jégréteg fedte, amit könnyen átlehetett törni ereszkedés közben.
Lassan mindenki sorra került, és közben a Nap előbújt a felhők mögül, mintha sugaraival a vízből a kimászókat akarta volna felmelegíteni.
Egy feszület megmentése apró szimbolikus tett csupán, ami gyakorlatilag nem jár kockázattal. Ahhoz viszont, hogy modern világunk zavaros vizeiből mentsük meg szívünket egy egész élet áldozatos munkája és ezer meg ezer apró erőfeszítése kell.
És ezen az úton nagyon szerencsés ember, aki útitársakra lel!
Eredményes és dicsőséges harcokban gazdag új évet kíván a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom!
/egy résztvevő/
(Trón és Oltár)