Bár több, mint tíz éve hallani olyan felhívásokat, hogy Törökországot távolítsák el a NATO-ból, mégis most kezdett a helyzet ténylegesen élesedni. Hogy, hogy nem pont akkor, amikor Amerika és Izrael együtt rombolják porig a Közel-Keletet. Lehet tippelni, Törökország helyett kivel szeretné újrakezdeni a NATO-t Trump…
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel
Dr. Cihat Yaycı nyugalmazott ellentengernagy, a török haditengerészet volt vezérkari főnöke így fogalmazott:”Az USA kilépése a NATO-ból egy nagyszabású geopolitikai terv része.
Stratégiai naivitás azt gondolni, hogy ez nem az elejétől a végéig tervezett folyamat.
2014 óta hallani olyan felhívásokat, hogy Törökországot távolítsák el a NATO-ból, de erre nem találtak jogi mechanizmust. Ha egy tagország nem dönt saját maga a kilépés mellett, akkor nem lehet kizárni a Szövetségből. Emiatt két opció maradt: vagy az adott ország önként távozik, vagy létrehoznak egy »NATO 2.0«-t. Ez azt jelenti, hogy a NATO-t feloszlatják, az USA kilép belőle. Majd létrehoznak egy új szövetséget, amelybe Törökországot már nem hívják meg.
Ha Törökország kikerül a NATO-ból, Izrael és a Ciprusi Köztársaság (Dél-Ciprus) azonnal csatlakozik. Törökország pedig abban a pillanatban a »NATO területét megszálló erő« státuszába kerül Cipruson.“
Duran Kalkan, a PKK (Kurdisztáni Munkáspárt) vezetőjének 2025. október 15-i szavai: „A megoldás Cipruson fog megtörténni. Majd meglátjuk, mi történik akkor.”
“Kék Haza” doktrína
A „Kék Haza” (Mavi Vatan) doktrínát maga Dr. Cihat Yaycı alkotta meg. A koncepció lényege, hogy Törökország ne csak szárazföldi hatalomként, hanem meghatározó tengeri erőként is érvényesítse érdekeit a környező vizeken. A stratégia szerint Törökországnak joga van egy összesen 462 000 km² kiterjedésű tengeri felségterületre, kontinentális talapzatra és exkluzív gazdasági övezetre. Ez a terület magába foglalja a Fekete-tenger, az Égei-tenger és a Földközi-tenger keleti medencéjének jelentős részeit.
A doktrína egyik fő motorja az energiafüggetlenség, mivel a tengerfenék alatt rejlő hatalmas földgáz- és kőolajkészletek kiaknázásával Ankara csökkentheti külföldi függőségét. Ugyanakkor a doktrína közvetlenül sérti Görögország és Ciprus tengeri igényeit. Ankara vitatja, hogy a görög szigeteknek (például Kastellorizónak) teljes jogú kontinentális talapzatuk lenne, ami elvágná Törökországot a nyílt vizektől. Törökország egyébként nem írta alá az ENSZ tengerjogi egyezményét (UNCLOS). Bár a doktrína alapvetően nacionalista körökből indult, Recep Tayyip Erdoğan elnök és kormánya 2019-től teljes mértékben átvette azt, a nemzeti egység és a „regionális hegemónia” jelképévé emelve.
NATO 2.0
Hogy mennyire megalapozott Dr. Cihat Yaycı elmélete, azt Michael Rubin, az American Enterprise Institute (AEI) vezető munkatársa és korábbi Pentagon-tisztviselő is megerősíti. Írása eredetileg 2024. január 24-én jelent meg a Middle East Forum Observer oldalon. Később az AEI is közzétette „Turkey Humiliated NATO; If NATO Can’t Expel It, Here’s Plan B” (Törökország megalázta a NATO-t; ha a NATO nem tudja kizárni, itt a B-terv) címmel.
A NATO még soha nem távolított el tagot, de szerintük Törökország már nem kompatibilis a Szövetséggel. Hetvenöt évvel az alapítása után a NATO az eredeti tizenkét tagról mára harminckét országra bővült. Bár a szervezet a bővítést a béke biztosításának eszközeként tekinti, Törökország húzásai az amerikaiakban felvetik a kérdést: vajon a védelmi szövetség életképességéhez nem szükséges-e az olyan országok eltávolítása is, amelyek már nem illenek bele a képbe? Egyetlen beteg sem akarja, hogy amputálják a végtagját, de ha beáll a gangréna, nincs más választása.
Ez nem Törökország szidalmazása. Törökország NATO-tagsága jól szolgálta a szövetséget a hidegháború alatt: egyike volt annak a két NATO-tagnak, amely határos volt a Szovjetunióval, továbbá kulcsfontosságú lehallgatóállomásoknak, valamint repülőgépek és nukleáris fegyverek előretolt állomáshelyeinek adott otthont.
Az írás kitér Recep Tayyip Erdoğan személyére, miszerint irredentizmusa, neo-ottomanizmusa, valamint az Egyesült Államok és az Európai Unió által terrorszervezetnek minősített csoportok támogatása Törökországot még nagyobb tehertétellé teszi. Törökország átalakulása egy szultáni stílusban vezetett, személyi kultuszra épülő vallási állammá önmagában is elég veszélyes Amerika számára, de nyílt “flörtölése” és partnersége Oroszországgal – azzal az ellenféllel, amelynek megfékezésére a NATO lényegében létezik – talán már kizáró ok.
Michael Rubin szerint a NATO-nak két lehetősége van. Az egyik, hogy Törökországot „karanténba helyezik” egy „Törökország nélküli tagországok különbizottságának” létrehozásával. Ám ez nem oldaná meg azt a problémát, hogy Ankara az 5. cikkely alapján továbbra is igényt tarthatna a kollektív védelemre.
A másik megoldás a „NATO 2.0”. Ennek lényege, hogy az USA kilépne a NATO-ból – amivel kapcsolatban Trump elnök nem olyan régen már tett nyilatkozatokat –, ez a szövetség gyakorlati felbomlásához vezetne. Ezt követően egy új néven futó katonai szövetséget hoznának létre (amely alapvetően megegyezne a NATO-val), de Törökországot már nem hívnák meg, Izraelt viszont igen.
Törökország megy, Izrael jön?
Hogy lehetséges az, hogy felvennének egy olyan országot is a listára, aki jelenleg a Közel-Kelet puskaporos hordója? Egyszerre végez népirtást Palesztinában, Ciszjordániában, Libanonban és Iránban (több-kevesebb sikerrel). Persze tudjuk, hogy az Izrael-báb Trumpot komoly kapcsolatok fűzik a zsidókhoz, az mégis messze túlmenne minden határon, ha a NATO-ba (vagy NATO 2.0-ba) Izrael is beléphetne.
Gyakorlatilag akkor tényleg mehetünk meghalni a zsidókért.
Ha eddig bárkinek is lettek volna kétségei afelől, hogyan épül Nagy-Izrael, akkor most már ne legyenek. Azzal, hogy egy ilyen szövetségbe bekerül Izrael, bebiztosítja saját védelmét, és még nagyobb lendülettel fogja folytatni azt a pusztítást, amit jelenleg is folytat a Közel-Keleten. És mint tudjuk, a zsidóknál minden háború úgy kezdődik, hogy a másik fél visszalő…
Mesterséges intelligencia, digitalizáció és Nagy-Izrael – Így munkálkodik a háttérből a cionizmus
(Sprinter Press, Middle East Forum nyomán Szent Korona Rádió)

