“A nagyszombati csendben a lélek azt tanulja meg: nem a haláltól, hanem a nagy irgalom hiányától kell tartani. A halál mögött Krisztus vár, a feltámadás mögött az Isten, aki a sírt nem a végzet, hanem a győztes tér mítoszának csarnokává formálja.”
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel
“Nagyszombaton, amikor a világ zaja elnémul, a templomban a gyertya alig serceg, a nagy csend jön el, amelyben a lélek sebesen visszhangzik. Krisztus a sírban pihen, a föld nem beszél, a halottak nagy birodalmában csend van, a világ megáll, mintha a lélegzete a feltámadás hajnalát várná.
Ebben a csendben a halál nem szörnyű, de nem is könnyed. A halál a nagy elválás, a nagy szakítás, a nagy számvetés. A halál előtt minden embernek lesz mikor szólnia, nem a világ, hanem az Isten előtt. A nagy csend, amely most Krisztus sírja körül száll, a lélek előtt is megnyílik: hol lakik a bűn, hol pihen a nagy eldöntetlen remény, hol tör a pokol sötétje, hol a mennyei fény.
Nagyszombaton a halál emlékezete nem csak gyász, hanem gyakorlat. A halál segít megismerni, hogy minden, amit a világ tart öröknek, hamis, átmenő. A csend, a halál, a sír, a por elmondja a nagy titkot: nem a halál a vég, hanem a csend, amely előkészíti a feltámadást.
Loyolai Szent Ignác szelleme ebben a csendben is hallható: ő, aki a nagy seb nélkül nem ismerte meg Isten szándékát, aki a szenvedésen, a halálról való gondolkodáson, a „mindenért eldobáson” keresztül jutott el a nagy szabadsághoz.
A nagyszombati csendben a lélek azt tanulja meg: nem a haláltól, hanem a nagy irgalom hiányától kell tartani. A halál mögött Krisztus vár, a feltámadás mögött az Isten, aki a sírt nem a végzet, hanem a győztes tér mítoszának csarnokává formálja.
Ez a nagy csend tehát nem katolét, nem megsemmisülés, hanem a nagy készülődés, a nagy várakozás, az Isten nagy szentelmének nagyon szigorú, de nagyon szerető kezében.”
Szily András 1678‑as kéziratának részlete
(hungaricana.hu nyomán Szent Korona Rádió