Az agymosott nyugat-európai katolikusok között egyre elfogadottabb a homoszexualitás, azonban az eredeti katolikus álláspont pont ennek az ellenkezője. Korábban nem ritkán halállal is büntették a szodómiát.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel
A nagy egyházdoktor, Szent Bonaventura összegyűjtve az Úr Jézus Krisztus születésekor történt csodákat, kijelenti, hogy az összes szodomita meghalt a világon.
„Az egész világon meghalt minden szodomita, férfi és nő egyaránt Jeromos szerint, aki a zsoltárhoz fűzött kommentárjában ezt írta: „A világosság az igazaknak született”, ami azt mutatja, hogy Ő, aki született, azért jött, hogy megreformálja a természetet és előmozdítsa a tisztaságot.”1
– írja Szent Bonaventura Szent Jeromos kommentárjaira hivatkozva.2
A homoszexualitás megélése súlyosabb bűn, mint például a házasságtörés, a cölibátus megszegése vagy a vérfertőzés. (Lásd korábbi írásunkat, ahol többek között Aquinói Szent Tamás nyomán mutattuk be, hogy miért a homoszexuális aktus a legdémonibb bűn).
Noha ezek is halálos bűnök, mert önmagukban súlyosan rendetlen és szentségtörő kapcsolatok, de még mindig a férfi és nő kapcsolatának rendjén belül történnek – azon a renden belül, ahol Isten megadta azt a méltóságot az embernek, hogy teremtő társává válhat. A homoszexuális aktus viszont magát a nemi rend értelmét – így az ember Istennel való együttműködésének méltóságát – gúnyolja ki, és istenkáromlást követ el.
Mindezek alapján teljesen magától értetődő a szodomiták pusztulása a megtestesüléskor:
1.) Az Úr Jézus isteni természete alapján: mivel az abszolút tökéletesség és igazság belépése a világba nem fér meg a legutálatosabb bűn világban való jelenlétével.
2.) Az Úr Jézus emberi természete alapján: mivel azok, akik az Istentől teremtett emberi természetet ilyen mértékben meggyalázzák és bemocskolják, nem osztozhatnak ugyanazon emberi természeten, melyet az Úr Jézus megváltásunk részeként magára vett.
A szodomiták kivégzésének hagyománya
A középkorban – tisztában lévén a homoszexuális cselekedetek súlyosságával – teljesen elfogadott volt halállal büntetni az efféle mérgező életmódot. Ennek a hozzáállásnak az egyik leghíresebb képviselője Sziénai Szent Bernardin volt, aki prédikációi során mindig pozitív példaként említette a szodomiták kivégzését.
Így az Itinerarium anni néven ismert prédikációs jegyzeteiben Szent Bernardin fontosnak tartja feljegyezni Gabriel Condulmier bíboros (a későbbi IV. Jenő pápa) példáját, aki bolognai pápai legátusként három szodomitát égettetett meg máglyán és elrendelte házaik lerombolását is, hogy soha ne épüljenek újjá.3
Követendő példaként említi a sienaiaknak Genovát, ahol karóba húzzák a szodomitákat, valamint Velencét, ahol szurokkal és tűzzel purgálják az efféle gyalázatot. De megoszt egy történetet arról is, hogy Párizsban – feltehetőleg Szent Lajos uralkodása alatt – úgy vetettek véget a szodomita cselekményeknek, hogy minden utcasarkon állítottak egy máglyát, és ahogy hírt kapott a hatóság egy ilyen cselekedetről, egyből vitték a legközelebbi máglyára az illetőket.4
Innen jutott az Egyház a II. Vatikáni Zsinatot követő pár évtized alatt a homoszexuális párok megáldásáig…
Nativitas Domini, Serm. XXIII.
Libr. V. Comment. in Isai. 19, 1; sequitur Ps. 96, 11.
Franco Mormando: The Preacher’s Demons – Bernardino of Siena and the Social Underworld of Early Renaissance Italy. University of Chicago Press, 1999. 152-153.
Uo.
“Noha természetellenes, a természet része” – Julius Evola gondolatai a homoszexualitás hátteréről
(Ostarius nyomán Szent Korona Rádió)