szerda, december 3, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Így segít a Kutyapárt: Felújítást ígértek, trehány munka és kampányfogás lett belőle

Az MKKP gyakran próbálkozik azzal népszerűséget szerezni, hogy jótékonysági akciókat indítanak, azonban ezek mögött nagyrészt kampánycélok húzódnak meg. Ez történt egy budaörsi nővel is, akinek a Kutyapárt azt ígérte, hogy felújítják a házát, ehelyett azonban félkész, trehány munkát hagytak maguk után.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Zita rajta kívül álló okok miatt nehéz anyagi helyzetbe került, a lakhatása is problémássá vált. Egy ponton a gyámhatóság elvette tőle kislányának felügyeleti jogát, és amikor évek múlva visszakapta, a gyámhivatal feltétele volt, hogy megfelelő lakhatást biztosítson a kislánynak. Családi segítséggel tudott venni egy felújításra szoruló, 21 négyzetméteres házat Budaörsön, a munkálatokhoz pedig próbált segítséget kérni.

Így jutott el a Magyar Kétfarkú Kutyapárthoz és az annak jótékonysági akcióit szervező MKKP Social Clubhoz is, még 2024 tavaszán. „Nem elsősorban pénzt szerettem volna kapni, hanem hogy tanítsanak meg egy-két szakmunkára és önkéntesekkel együtt csináljuk meg a legszükségesebb munkákat” – mondta Zita. Azt is hozzátette, hogy az MKKP aztán a vele való egyeztetés nélkül írt ki gyűjtést, majd a Facebook-poszthoz úgy használták fel a lányával közös fotót, hogy előzetesen nem tájékoztatták arról, hogy a képet nyilvánosságra hozzák. Az MKKP ugyanakkor azt állítja, a gyűjtés Zitával egyeztetett módon zajlott.

Nagyon hamar összejött több mint másfél millió forint Zita szerint, így a gyűjtést le is állították. Majd hónapokig nem történt semmi. „Többször is érdeklődtem, hogy mikor jut el hozzám a segítség” – mondta Zita, aki annak ellenére kellemetlennek érezte az állandó érdeklődést, hogy a felajánlások az ő házának felújítására érkeztek.


 

Mintegy fél év kellett hozzá, hogy végre történjen valami. Január közepén megjelent egy poszt az MKKP oldalán, melyben önkénteseket kerestek az ötnapos felújításhoz, amire szintén sokan jelentkeztek, fél nap alatt le is zárták a lehetőséget. Ide is felkerült a fotó Zita lányáról, de ebből utólag törölték. Azt a Kutyapárt is elismeri, hogy a második poszthoz nem kaptak engedélyt a fotó felhasználásához.

Az MKKP a féléves csúszást azzal magyarázta, hogy a Social Club vezetésében váltás történt, „amelynek az átadás-átvételi folyamatai az új csapat felállása miatt elhúzódtak”.

kutyapárt
Fotó: MKKP Social Club

Jelentkezni egy belinkelt kérdőívben lehetett, de a poszt alatti majdnem kétszáz komment jelentős része is felajánlásokról szól. Ezek között többen vannak, akik saját szakemberi segítségüket ajánlották fel, de olyan is, aki saját teherautóit adta volna kölcsön az építkezés idejére. Végül összeállt a csapat, vegyesen kutyapártosokból és a posztra jelentkezett önkéntesekből, de szakemberek segítségét végül nem vette igénybe a kutyapártos szervező, mondta Zita, hozzátéve, hogy sok jó szándékú, kifejezetten segíteni akaró ember érkezett a munkára. Egyébként az építésvezetőnek kijelölt, szintén kutyapártos önkéntes sem volt építőipari szakember, ami Zita elmondása szerint meg is látszott, amint megérkezett a csapat a házhoz.

„A nagyjából húsz önkéntes mind nagyon lelkes volt, tényleg segíteni akartak. De érdemben nem tudtak dolgozni, mert nem volt, aki megszervezze a munkát”.

A szükséges építőanyagokat is tervezés nélkül vették meg, magyarázta Zita. Az pedig a felújításról készült felvételeken is látszik, hogy az önkéntesek védőfelszerelés nélkül dolgoztak a tetőn.

Az MKKP ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy az építésvezetőnek kijelölt, „Professzor” néven futó önkéntesük korábban több házfelújítási projektben is részt vett. Valamint, hogy az „építkezéshez szükséges tervezést és anyag felmérést több építési szakemberrel raktuk össze”. Azt is írták, hogy mindenki saját felelősségre dolgozott a tetőn, szakemberek irányítása mellett (ipari alpinista, ács). „Az önkéntes projekteknél ez mindig egy külön kérdés, és sok esetben valóban némi rizikót is jelent. Ezzel a résztvevő önkéntesek mindig tisztában vannak és vállalják az ezzel járó kockázatokat.” Azt is írták, hogy a jelentkezőket „a szaktudásuk és a vállalt munkanapok alapján” választották ki, akik között több szakember is volt.

Kutyapárt
Az elit alakulat (Fotó: MKKP Social Club)

Zita látva, hogyan halad a munka, mégis kihívott egy olyan építési vállalkozót, aki korábban jelentkezett segíteni, de akinek munkájára az MKKP nem tartott igényt, a párt szerint azért, mert nem tudott volna elég időt jelen lenni az MKKP akciója alatt.

„Mentünk volna korábban is, de a pártból hívtak, hogy már elegen vannak. Akkor mentünk csak ki a helyszínre, mikor Zita hívott, hogy nincsenek szakemberek az építkezésen”. A neve elhallgatását kérő vállalkozó a 444-nek azt is elmondta, siralmas állapotokat talált a helyszínen.

„Az önkéntesek ott álltak, én pedig elkezdtem mondani, mit hogyan kellene csinálni. A vakolat például, amit három rétegben kellett volna felvinni, egy rétegben került fel, borzalmas minőségben. Mondtam, hogy így nem lesz tartós akár egy héten belül leeshet”.

A segítségre azonban nem volt fogadókészség, a munkát az MKKP részéről koordináló Juhász Veronika, aki egyébként önkormányzati képviselő a II. kerületben, nem éppen barátságos hangnemben számonkérte mind Zitát, mind a hívására érkezett vállalkozót, hogy mit képzelnek magukról, hogy beleszólnak a párt által szervezett munkába – ezt Zita és a szakember is megerősítette a 444-nek.

A Kutyapártnál nem emlékeznek arra, hogy Juhász számonkérte volna a Zita által segítségül hívott szakembereket, vagy veszekedett volna velük. Erről azt írták, „a helyszínen nagyjából 1-1,5 órát töltöttek el, ekkor megnézték, hogy hogyan zajlik az építkezés, és tulajdonképpen tanácsokat adtak, véleményt mondtak. A tanácsokat meghallgattuk, és elfogadtuk, viszont ezeknek jó része teljesen más büdzsét igényelt volna, amely nem állt rendelkezésre.” Azt ugyanakkor elismerik hogy konfliktus volt, mert „az önkénteseknek nem esett jól, hogy negatív kritikákat kapnak a munkájukkal kapcsolatban”, és emiatt a munka is lelassult. Szerintük Juhász csak „megkérte” Zitát, hogy legközelebb szóljon előre, ha másokat is odahív a felújításra. A vakolatot valószínűleg ezek után javíthatták, az MKKP legalábbis azt közölte, „kettőnél több rétegben” vitték fel a vakolatot, szakszerűen.

Zita, és az általa hívott szakember is beszámolt arról is, hogy többen sört és pálinkát is ittak munka közben. Ezt az MKKP részben el is ismerte, mondván „sört a szünetekben fogyasztott néhány önkéntes. Senki nem volt ittas állapotban”. De nehezen is tagadhatták volna, mert egy, a tetőn sörösdobozzal ülő önkéntes szerepel a párt által közzétett egyik fotón.

Kutyapárt
Fotó: MKKP Social Club

A pártból kihívták az RTL-t is, hogy forgassanak riportot az MKKP jótékonysági akciójáról. Zita kérte, hogy ne menjen ki a stáb, ami aztán mégis megjelent, sőt kezdeti ellenkezése dacára arra is rábeszélték hogy nyilatkozzon a tévének.

Az MKKP azt állítja, őket kereste az RTL, hogy forgatnának, és ezzel kapcsolatban „egyeztettek” Zitával. „Zita először vállalta a forgatást, majd később meggondolta magát, aztán ismét vállalta. Az interjú el is készült, amely Zita beleegyezése nélkül nem valósulhatott volna meg, hiszen ő maga nyilatkozik benne és meséli el saját történetét.” Azt már csak Zita mondta el, hogy azért vállalta ismét, mert a kutyások „rábeszélték”, hogy ha már segítenek a házfelújításban, akkor ennyit ő is besegíthetne nekik.

Azonban nem sokkal az után, hogy a stáb távozott, az önkéntesek is levonultak. Az MKKP szerint a tető cseréjével együtt be tudták fejezni a munkákat, amiket vállaltak, sőt ennek érdekében 2,5 nappal tovább is dolgoztak az előzetes tervekhez képest.

Zita és az építési vállalkozó szerint azonban a munka félbemaradt. A pártból előzetesen azt ígérték, hogy az önkéntesekkel egy hét alatt leszigetelik a házat, új tetőt építenek és belülről lemeszelik a falakat, ebből azonban nem sok valósult meg. A régi tetőt leszedték, de az újat, ahogy az az alábbi képeken is látható, már nem fejezték be, ahogy Zita állítása szerint a vakolást sem.

Kutyapárt
A nyitott tető (Fotó: 444)

Mikor a kutyapárt által toborzott önkéntesek levonultak, Zita visszahívta a segítségét már korábban felajánló vállalkozót, mert a tető lyukas maradt.

„Felmentünk, nyitott tetőt és siralmas állapotokat találtunk. A lemezirány nem megfelelően volt felrakva, látszott hogy nem szakemberek munkája volt. Tél közepe volt, jött az esős időszak, szóval egy kollégámmal együtt befejeztük a tetőt, hogy ne ázzanak be” – mondta a szakember.

Zita és a vállalkozó is azt mondta, hogy az önkéntesek a sittet és a szemetet (a visszaváltható palackok kivételével) ott hagyták maguk után, ezek elszállításáról is Zitának kellett gondoskodnia – az MKKP úgy emlékszik, ők elvittek mindent, de „pár szerszámért” pár nappal később még visszamentek.

Az építési vállalkozó szerint ráadásul „az összegyűjtött pénzből rendesen is meg lehetett volna csinálni ezeket a feladatokat. Amit láttam, annak alapján a töredékét fordították a tényleges munkára. Ráadásul ez nem a párt pénze volt, hanem Zita házának javítására adták össze a felajánlók.” Az ő unszolására végül Zita kérte a párttól, küldjenek neki egy elszámolást arról, mire költötték el a javára összegyűjtött pénzt. Neki és Zitának is eleinte azt mondták, nem maradt semmi a felajánlásokból, később aztán mégis akadt mintegy 140 ezer forint, amit el tudtak utalni Zitának. Az MKKP szerint „nem igaz”, hogy azt mondták volna, nem maradt pénz. De hogy pontosan mi is történt, abban nem egyértelmű a válaszuk. Előbb azt írták, hogy sok minden nem fért bele a büdzsébe, majd azt, hogy „az ilyen projektekből megmaradt forrásokat más, hasonló szociális projektjeinkre szoktuk elkölteni”, és azt is közölték, hogy a „pénzbeli adományokat az adományozók a felújításra adták, erre is kértük.” Azt is hozzátették, hogy „mivel Zita újra és újra visszatért, és követelte a fennmaradó összeget, a további jó együttműködés érdekében neki adományoztuk”, amiből mégis úgy tűnik, hogy eleinte nem akarták odaadni Zitának a számára gyűjtött pénz maradványát.

Tavasszal aztán az MKKP oldalára is kikerült egy beszámoló, ahol van egy tételes elszámolás is. Az elszámolásban például 60 ezer forint benzinköltség szerepel, üzemanyag szállításhoz címmel. Ezt azzal indokolta a párt, hogy „Az építési anyagok egy részét az építésvezető autójával szállítottuk a helyszínre, illetve az építésvezető saját járművel utazott minden nap az építés helyszínére.”

Zita a 444-nek azt mondta, így is nagyon hálás a segítőknek, akiknek a jó szándékát nem vitatja.

Valamennyit segített is a kutyapárt, mert a régi, rossz tetőt leszedték. Azért szerette volna csak nyilvánosságra hozni az esetét, hogy mással ez ne történhessen meg. Úgy érzi, a kutyapárt visszaélt az önkéntesnek jelentkezők jó szándékával és szabadidejével, őt és lányát pedig kampánycélokra, a párt népszerűsítésére használták csak fel.

A 444 kérdésére, hogy az MKKP milyen tanulságot vont le az esetből, azt írták, „a megállapodások adminisztrációja” terén van fejlődni valójuk, és a jövőben „több figyelmet kell fordítanunk arra, hogy mindent mindig írásban is rögzítsünk”. Azt is elismerték, hogy „több kapacitásra van szükségünk ahhoz, hogy az ilyen összetett önkéntes-alapú projekteket nagy számban tudjuk lebonyolítani”, és most már a hasonló megkereséseket más civil szervezetekhez irányítják át.

Charlie Kirk meggyilkolását ünnepli a kutyapártos képviselő

Drogos tüntetéssel “ünnepli” Krisztus feltámadását a Kutyapárt húsvétvasárnap

Káosz a fejekben: A Kutyapárt drogliberalizációval akar “kábítószer-ellenes” harcot vívni

Elvitetni nem tudta, inkább gúnyt űz a hegyvidéki Turul-szoborból Kovács Gergely

(444 nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Toroczkai: Őrültség megszakítani a gazdasági kapcsolatokat a BRICS-országokkal

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke az Ultrahang Plusz...

“Elég a bevándorlásból! Elég a globalista elitből!” – üzeni a HVIM és a szövetséges ISL szervezetek

Elég a bevándorlásból! Elég a globalista elitből! – üzeni...

Tovább fokozódhat az AUR magyarellenessége

Olyan emberek kerültek be az AUR vezetésébe, akik nemcsak...

A zsidó érdekérvényesítő Tett és Védelem tartott eligazítást a Patrióták EP-frakciónak

Nem nagy újdonság, hogy Orbán Viktorék EP-frakciója, a Patrióták...

Volt, nincs – 20 ezer darab lőszert loptak el a Bundeswehrtől

Újabb tragikomikus esemény Nyugatról. Csak úgy sikerült ellopniuk ismeretlen...

Kategóriák

Toroczkai: Őrültség megszakítani a gazdasági kapcsolatokat a BRICS-országokkal

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke az Ultrahang Plusz...

Tovább fokozódhat az AUR magyarellenessége

Olyan emberek kerültek be az AUR vezetésébe, akik nemcsak...

A zsidó érdekérvényesítő Tett és Védelem tartott eligazítást a Patrióták EP-frakciónak

Nem nagy újdonság, hogy Orbán Viktorék EP-frakciója, a Patrióták...

Volt, nincs – 20 ezer darab lőszert loptak el a Bundeswehrtől

Újabb tragikomikus esemény Nyugatról. Csak úgy sikerült ellopniuk ismeretlen...

Komoly zavargások Bulgáriában, korrupcióellenes tüntetések zajlanak (+videó)

Az Európai Unió legszegényebb, egyben az egyik legkorruptabb országában...

Mateusz Morawiecki: Az azonos neműek külföldi házasságának elismerése sérti a szuverenitást

Mateusz Morawiecki, az Európai Konzervatívok és Reformerek (EKR) európai...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55