vasárnap, május 24, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A borsodi pedofil a befogadott, rászoruló család kislányát erőszakolta titokban

Alvás és fürdés közben is szexuálisan zaklatta a borsodi pedofil állat az általa “nagylelkűen” befogadott rászoruló család kislányát.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Többszörösen minősülő szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy férfi ellen a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség, mert a férfi a házába fogadott család leánygyermekét rendszeresen zaklatta.

A vádhatóság közleményében azt írták, a vádlott 2020 tavaszán egy nehéz anyagi helyzetben lévő, ötgyermekes családot fogadott be fél évre Miskolcon, a szülők távollétében pedig többször is vigyázott a gyermekekre. Közülük az ötéves kislány bizalmába férkőzött, ajándékokat vett neki, a gyermek így nagyapaként tekintett rá. A szülők távollétében a vádlott többször a kiskorú sértettet fogdosta.

2024. májustól a család újból szívességi alapon lakott a vádlottnál. Júliustól az ekkor már

9 éves sértett a vádlott hálószobájában aludt, aki a gyermek elalvása után többször sérelmére szexuális cselekményt végzett. A gyermek felébredt, rászólt a vádlottra, kérte, hogy hagyja abba, majd felöltözött, és kiment a szobából. A vádlott nem hagyott fel a gyermek zaklatásával, tisztálkodása alkalmával is szexuálisan molesztálta.

Közölték, a rendőrök a vádlottnál tartott házkutatás során 12, engedély nélkül tartott lőszert is találtak.

A büntetlen előéletű, letartóztatásban lévő vádlottal szemben az ügyészség fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra. Emellett a vádhatóság a férfi végleges hatályú eltiltását kérte minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülne kapcsolatba.

Vajon kigyógyul beteg hajlamaiból a pedofil állat ennyi büntetéstől? Nem tartjuk valószínűnek. De a kislányt legalább egy életre megnyomorította testileg-lelkileg egyaránt…


Visszaeső buzeráns pedofil erőszakolt meg egy kisfiút

Egy pécsi középiskola tesitanáráról is kiderült, hogy szexuálisan zaklatta tanítványait

(Hajdupress nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Magyarellenes feliratok jelentek meg Gúta több pontján

„STOP MAĎARIZÁCII” – vagyis „Állítsuk meg a magyarosítást” feliratok...

Bántalmazták, kínozták és megerőszakolták a gázai flottilla aktivistáit a zsidók

A Gázába humanitárius segélyt szállító aktivisták beszámolói szerint az...

Gigaper az USA-ban: hamis reklámozás és csalások miatt perlik a Metát

Ahogy korábban már portálunk is beszámolt róla, a Meta...

Kiszabadult a börtönből az ukrán kémbotrány főszereplője

Kiengedték a börtönből a kémkedéssel gyanúsított Holló Istvánt. A...

Kategóriák

Magyarellenes feliratok jelentek meg Gúta több pontján

„STOP MAĎARIZÁCII” – vagyis „Állítsuk meg a magyarosítást” feliratok...

Bántalmazták, kínozták és megerőszakolták a gázai flottilla aktivistáit a zsidók

A Gázába humanitárius segélyt szállító aktivisták beszámolói szerint az...

Gigaper az USA-ban: hamis reklámozás és csalások miatt perlik a Metát

Ahogy korábban már portálunk is beszámolt róla, a Meta...

Kiszabadult a börtönből az ukrán kémbotrány főszereplője

Kiengedték a börtönből a kémkedéssel gyanúsított Holló Istvánt. A...

Lannert Judittal egyeztetett az álcivil Amnesty International

Éppen csak felállt a Tisza-kormány, Lannert Judit már az...

Az úzvölgyi katonatemető mindig szúrja a románok szemét, ismét felvonultak a soviniszták

Ismét az úzvölgyi katonatemető területén  vonult fel a magyarellenes...

Kimutatható volt a lengyel beavatkozás a választási kampányban

Annak ellenére, hogy a választások előtt mindenki az orosz...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55