Varga Tamás, a pécsi önkormányzat mi hazánkos képviselője reméli, hogy ezúttal a törvényeket tényleg be is fogják tartatni, és a Fidesz nem kívánja „megint úgy leégetni magát, mint nyáron Budapesten”. A Magyar Jelen hírportálon megjelent cikkből kiderül, hogy nem csak gyermekvédelmi törvénybe ütközik a betiltott Pécs Pride, de vallásgyalázás is fog zajlani.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Személyes egyeztetést tartott a rendőrség a Pécs Pride főszervezőjével, az erről készült dokumentumot pedig a hatóság nyilvánosságra is hozta – számol be a Pécs Aktuál.
Ebből lehet tudni azt is, hogy a tervek szerint október 4-én egy gyermekjátszótér mellett (Szilárd Leó park) gyülekeznek majd a résztvevők és a szimpatizánsok, innen indul a menet. Majd a belvárosban a Pécsi Bazilika előtt, a Szent István téren egy színpadon fog házasságot kötni két nő. Ezzel érne véget az V. Pécs Pride – a tervek szerint. De ezt a rendőrség megtiltotta, ugyanis a szervezők nem tudják garantálni, hogy az esemény ne ütközzön a gyermekvédelmi szabályokkal.
Külföldről importálnak résztvevőket
A rendőrség szerette volna tisztán látni azt is, hogy hány főre számítsanak a vonuláson. Erre szintén csak egy becslés érkezett – 1000 fő – a korábbi évek tapasztalatai alapján. Ugyanakkor a szervező jelezte, hogy
“Ausztriából és Szlovéniából is érkeznek majd szervezett keretek között vonulók.
Illetve európai parlamenti, valamint (globalista) ellenzéki pártok képviselői is várhatóak. Velük folyamatban van az egyeztetés.”
A jegyzőkönyv szerint szóba került az is, hogy a felvonulás kiindulási pontja egy igen népszerű pécsi játszótér közvetlen közelében van. Ha felduzzad a tömeg, akkor a parkra terjesztenék ki Pécs Pride indulási pontját.
Gyermekvédelmi törvényt sérthetnek
A rendőrök rákérdeztek arra, hogy a szervezők garantálni tudják-e a 18 éven aluliak kizárását. A Pécs Pride szervezője annyit mondott: jelezni tudják, de garantálni nem, hogy a 18 év alattiak ne vegyék észre, hogy épp a homoszexualitással kapcsolatos gyűlés zajlik. És mivel a rendezvény célja az LMBTQP-közösségekkel kapcsolatos, így akár egy külső szemlélő számára is egyértelmű lesz ez.
„Hiszen a rendezvény egyik célja, hogy hirdessék és kiálljanak többek közt a transznemű emberek nem- és névváltoztatási jogának visszaállítása mellett”
– hangzott el a személyes egyeztetésen, amellett, hogy elvileg senkit nem fognak arra biztatni, hogy operáltassa át magát.
A rendőrség indoklását a szervezők nem fogadták el és kijelentették: a tiltás ellenére is megtartják a rendezvényt.
A rendőrség határozata ellen a Pécs Pride szervezői fellebbezhetnek még hétfőn a Kúrián, ahol napokon belül dönthetnek arról, hogy felülbírálják-e a tiltást.
A pécsi önkormányzat besegít?
Egyelőre nem világos, hogy a budapesti főpolgármesterhez hasonlóan besegít-e a pécsi polgármester a Pécs Pride szervezőinek – azaz, hasonló trükközésre lehet-e számítani, mint Karácsony Gergely esetében.
„A város vezetésének mindig fontos a pécsi közösség békéje és biztonsága. Most arra kérjük a sajtót, hogy legyen türelemmel, a megfelelő időben fogunk reagálni”
– ezt a kitérő választ írta a pécsi önkormányzat sajtókapcsolati tanácsadója a Telexnek, amikor minderre rákérdeztek.
Annyi bizonyos, hogy a gyermekekre veszélyes, szándékosan vallásgyalázó felvonulás ellen a Mi Hazánk pécsi önkormányzati képviselője, Varga Tamás mindent meg fog tenni. Korábban a politikus azt nyilatkozta a Magyar Jelen hírportálnak, hogy egyfelől üdvözli a rendőrség döntését a tiltásról. Ugyanakkor reméli, hogy ezúttal a törvényeket tényleg be is fogják tartatni, és a Fidesz nem kívánja „megint úgy leégetni magát, mint nyáron Budapesten”.
Betiltotta a rendőrség a Pécs Pride-ot, de a szervezők akkor is megtartják
(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)