péntek, október 24, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A román, soviniszta AUR még a saját hősük emlékét sem tiszteli

Katasztrófába fulladt a soviniszta AUR megemlékezése. A fotós meggyalázta a román hős sírját, majd vissza is ugatott a pópának.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Țebeában (a Hunyad megyei Cebe faluról van szó, Körösbánya mellett) egy nappal a hagyományos román nemzeti ünnepségek előtt, ahová a románok minden évben elmennek, hogy Avram Iancu sírja előtt összegyülekezzenek, a soviniszta AUR párt úgy döntött, hogy jó ötlet lenne, hogy saját maga nyissa meg az ünnepségek sorozatát.

George Simion, a párt elnöke meg is érkezett a körösbányai történelmi komplexumba, támogatói és koszorúk kíséretében, azzal az indokkal, hogy holnap Bukarestben kell lennie, ahol pártjának egy másik ünnepséget terveztek: a bizalmatlansági indítványokról szóló szavazást.

A koszorúkat gondosan elhelyezték Avram Iancu sírján és környékén, annak ellenére, hogy a helyszín A kategóriás történelmi emlékmű, és ezért nem alkalmas politikai PR-célokra.

A legviccesebb pillanat azonban akkor következett be, amikor George Simion fotósa úgy döntött, hogy az igazi vérbeli fotókat bentről kell készíteni. Pontosabban a sír belsejéből – egy történelmi műemlékből. A jelenetet a cebei ortodox pópa szakította félbe, aki ellentmondást nem tűrően utasította a fotóst, hogy azonnal szálljon le a műemlékről… az viszont ahelyett, hogy azonnal elhordta volna magát, visszaszólt:

„Hallottam! Ötször kell mondja?!”

Úgyhogy sikerült saját hősük sírját is meggyalázniuk – nem épp a méltóságteljes megemlékezés hangulatát keltve…

“Magyarul beszélj otthon, ne Kolozsváron az utcán!” – Még mindig tombol a román sovinizmus Erdélyben

Simion szerint Trianon a történelmi igazság pillanata

(Főtér nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Nem megy Kínába a német külügyminiszter, mert nem akart vele szinte senki szóba állni

Miközben a Nyugat magas lóról akar diktálni, addig egyre...

Berlini drag queen-t állítottak elő gyermekpornográfia vádjával

Milyen meglepő, hogy megint egy LMBTQP személyről, egy drag...

“1956-ban lángra kapott a Magyar Ellenállás” – Esztergomban is megemlékezett a HVIM (videóval)

1956 hőseiről szerte az országban megemlékeztek a hazafiak október...

Japán első női minisztere “deportálásügyi minisztériumot” állít fel a migránsok ellen

Sikerült a feministáknak megszavazni Japánban is a női kvótát....

Kategóriák

Berlini drag queen-t állítottak elő gyermekpornográfia vádjával

Milyen meglepő, hogy megint egy LMBTQP személyről, egy drag...

“1956-ban lángra kapott a Magyar Ellenállás” – Esztergomban is megemlékezett a HVIM (videóval)

1956 hőseiről szerte az országban megemlékeztek a hazafiak október...

Japán első női minisztere “deportálásügyi minisztériumot” állít fel a migránsok ellen

Sikerült a feministáknak megszavazni Japánban is a női kvótát....

Donald Trump rászólt Netanjahura, hogy ne merje annektálni Ciszjordániát

Hoppá! Amerika most bekeményít Izraellel szemben? Már Trumpnak is...

Barcsa-Turner Gábor: Vérben és könnygázfelhőben született a nemzeti radikalizmus

"A pesti srácok példájából tanulva vállalnunk kell a túlerővel...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55