Alekszandr Dugin, az USA-Irán háború újraéledése kapcsán fejtette ki, hogy miért kell az eszkalációnak kölcsönösnek lennie, és miért válhatnak csapdává a Nyugattal folytatott tárgyalások.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel
Ahogy várható volt, Irán és az Egyesült Államok között nem született béke. Az Egyesült Államok újra bombázni kezdte iráni területeket. Teherán csapást mért az amerikai katonai támaszpontokra Bahreinben, és ismét lezárta a Hormuzi-szorost. Ez nem működött, és nem is működhetett volna. Dajjállal nem lehet alkut kötni.¹ Ez a síita metafizika egyik alapvető tétele.
A háború elodázása és a tárgyalások puszta látszatának fenntartása mindig és minden körülmények között a Nyugat érdekeit szolgálja.
Iránban, akárcsak a Nyugattal vívott saját háborúnkban, egy megmásíthatatlan szabály érvényes: az eszkalációnak kölcsönösnek kell lennie. Ha az ellenség eszkalál, nekünk is eszkalálnunk kell. Csak így tudjuk befolyásolni a folyamatot. Ellenkező esetben az ellenség egyoldalúan, kizárólag a saját érdekei szerint fokozza a konfliktust, miközben mi csupán passzívan reagálunk, és az ő lépéseit követjük. Lényegében az ilyen egyoldalú eszkaláció háborús körülmények között a külső irányítás rendszerét hozza létre.
Egyébként miért nem égetnek Baál-szobrokat Oroszországban? Miért nem kavarunk vihart az Epsteinhez köthető bűnözői hálózatok körül? Miért nem reagálunk érdemben a nyugati országok – a balti államok, Nagy-Britannia és Németország – közvetlen részvételére az ellenünk folyó háborúban, miközben mi magunk is beszámolunk erről?
Irán tárgyalóasztalhoz ül, és végül semmit sem nyer. Kívülről nézve ez teljesen nyilvánvaló. Néha kívülről tisztábban látszanak a dolgok.
Mellesleg, közvetlenül az első amerikai és izraeli csapások után az iráni vezetés ellen az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) felszámolta az úgynevezett hatodik oszlop jelentős részét. Úgy tűnik azonban, hogy néhányan még mindig megmaradtak.
Tárgyalni lehet, de csak a saját érdekünkben, és soha nem nyilvánosan. Amint a tárgyalások nyilvánossá válnak, azonnal információs fegyverré alakulnak, amelyet kizárólag a Nyugat használ – és kizárólag a saját céljaira.
Ezért válik egy bizonyos ponton már Witkoff, Kushner vagy akár Kirill Dmitrijev nevének puszta említése is csapássá a fronton harcoló katonák moráljára és az ország hazafias hangulatára. Egyetlen említés is elegendő. Ugyanez igaz egy régi Vlagyimir Pozner-műsor látszólag ártalmatlan sugárzására az Első Csatornán.²
Ugyanez történik most Iránban is. Ali Hamenei imám és családja temetésén dühös átkok hangzottak el azok ellen, akik Dajjállal tárgyaltak – Pezeskian és Aragcsi ellen. Nem gondolom, hogy személyesen ők lennének ezért a felelősek. Egyszerűen így működnek az információs háború törvényei. Ezeket a szabályokat a Nyugat határozza meg, és egyedül ő alkalmazza őket egyoldalúan.
[1] A fordító megjegyzése: Dajjál az iszlám eszkatológiában az egyszemű hamis messiás és a végső megtévesztő. Különösen a síita hagyományban testesíti meg az abszolút gonoszt és a csalást, ezért vele semmiféle kompromisszum nem lehetséges.
[2] A fordító megjegyzése: Dugin itt Vlagyimir Pozner, a liberális és Nyugat-barát nézeteiről ismert orosz televíziós újságíró régi m műsorainak ismétlésére utal. Sok orosz hazafi szerint még az ilyen látszólag ártalmatlan adások is az információs hadviselés finom eszközei lehetnek, amelyek aláássák a közvélemény morálját és az ellenállási akaratot.
Mesterséges intelligencia, digitalizáció és Nagy-Izrael – Így munkálkodik a háttérből a cionizmus
A Nílustól az Eufráteszig: „Nagy-Izrael” terve a Közel-Kelet bekebelezése
(Geopolitika.ru nyomán Szent Korona Rádió)
