„Föltételezem, hogy Forsthoffer Ágnes asszony ezt nem rosszhiszeműségből teszi, hanem pusztán műveletlenségből. A történeti érzék elapadása ugyanis érzéketlenné teszi a tömegembert az ilyen folytonosságokra. És ez talán még riasztóbb is, mint a rosszindulat, mert a rosszindulattal legalább vitatkozni lehet, a műveletlenséggel azonban nem.” A demokrata.hu véleménycikkét tartalmi változtatások nélkül közljük.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel
Aki lemaradt volna, hogy miről is van szó, annak mutatjuk:
„A házelnök nem uralkodó – múzeumba küldi Tisza István történelmi elnöki székét Forsthoffer Ágnes”
– olvastam minap a hírekben.
Bár nem uralkodó, de a házelnök magyar állam harmadik méltóságának számít az államelnöki és a miniszterelnöki tisztség után. Az Országgyűlés tiszás elnökét azonban nem érdekli a hagyomány, azonnal nyugdíjaztatta a házelnöki széket. Azt a széket, amelyen a monarchia kora óta miniszterelnökök és házelnökök ültek, s amely a magyar parlamentarizmus oly gyakran megtört folytonosságát képviselte ismét az Országházban.
A hivatalos magyarázat szerint a széket múzeumba viszik – szegényt kímélni szeretnék… Régi bútordarab, vigyázni kell rá, nehogy elkopjon… Hát nem aranyos, cuki magyarázat?
De ne aggódjunk, egy tűzpiros forgószék helyettesíti majd, ami akár egy piroslámpás negyed dominájáé is lehetne.
Mit mond a bútorrestaurátor?
Megkérdeztem erről az esetről egy veterán bútorrestaurátort. Eloszlatta minden kétségemet: egy százegynéhány éves szék használata semmilyen formában nem árt a széknek. Különösen furcsa magyarázat ez egy olyan világban, ahol több száz éves bútorokat ma is mindennap használnak. Gondoljunk csak a vágyott nyugati intézményekre, több száz éves tárgyakat használnak mind a mai napig, mert ezek a tárgyak nem önmagukért léteznek: az állameszme, a nemzet vagy esetünkben a parlamentarizmus folyamatosságát testesítik meg.
Milyen különös, hogy éppen a Tisza Párt képviselője nem akar beleülni Tisza István székébe.
Milyen különös, hogy a Tisza-kormány hivatalba lépése óta szinte minden gesztusával az állami reprezentáció folytonosságát szakítja meg, legyen szó akár minisztériumokról vagy egyéb hivatalokról.
A házelnöki szék múzeumba küldése nem banális dolog, hanem fontos szemléletváltást jelez a magyar politikában.
Föltételezem, hogy Forsthoffer Ágnes asszony ezt nem rosszhiszeműségből teszi, hanem pusztán műveletlenségből. A történeti érzék elapadása ugyanis érzéketlenné teszi a tömegembert az ilyen folytonosságokra. És ez talán még riasztóbb is, mint a rosszindulat, mert a rosszindulattal legalább vitatkozni lehet, a műveletlenséggel azonban nem.
A „műtárgyféltés” mint magyarázat egyébként is gyenge lábakon áll.
A használati tárgyakat azért készítették, hogy használják őket, nem azért, hogy vitrinek mögött bámulják őket a posztposztmodern unokák. A régi korokban nem azért készítettek egy széket, szekrényt vagy íróasztalt, hogy két év múlva újat kelljen vásárolni helyette az IKEA-ban; ezeket évszázados használatra tervezték, és feltételezték a folyamatos karbantartásukat.
Így képződnek és képződhettek a történelmi hagyományok – a tárgyak használata, és nem mellőzésük által.
Amit múzeumba teszünk, azt végképp lezártnak, halottnak nyilvánítjuk. A múzeum nem eleven tárgyakat véd, hanem „halott” tárgyakat őriz.
Feltételezem, hogy a Karmelita deszakralizácója és Tisza István székének kidobása után a szimbolikus rombolás folytatódni fog.
Sebaj, lesz még az Országgyűlés Felsőháza kortárs táncszínpad.”
Pride felé „érzékenyítő” egyházügyi államtitkára lehet a Tisza-kormánynak
Sötétvörös képet festenek a Tisza-kormány első szimbolikus intézkedései
(demokrata.hu nyomán Szent Korona Rádió)
