Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Szlovákia magyarellenes

Magyar család örököseitől kobozná el a földet a szlovák állam, a kitelepítésre és a Beneš-dekrétumokra hivatkozva

Földelkobzás sújtja egy magyar család örököseit a Beneš-dekrétumokra, illetve az 1946-ban aláírt csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezményre hivatkozva. Csakhogy őket nem üldözték el, vagyonukat sem kobozták el, tehát a tulajdont nem lehetne állami ellentételezés nélkül elvenni.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel

A mezőgazdasági és állami földterületeket kezelő Szlovák Földalap a Beneš-dekrétumokra, illetve az 1946-ban aláírt csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezményre hivatkozva szeretné állami tulajdonba vonni a Pozsonyt elkerülő autópálya alatti telkeket – írja a parameter.sk. Hasonlóan van ez azzal a kb. 170 ezer eurót érő ingatlannal is, melynél azt igyekeznek bizonyítani, hogy a telket egykor birtokló magyar családot a negyvenes években elüldözték a szülőföldjéről, így a telek az államhoz tartozik.

A lap szerint az ügyben olyan dokumentummal érvelnek, amiben nem a valóban kitelepítettek névsorát lehet olvasni, az csak egy előzetes összeírás volt azokról, akiknek ezt szánták. A lap szerint a „kitelepítésre kijelölt személyek listáján” szereplők (180 ezer ember) nagy részét végül nem üldözték el (89 ezer embert telepítettek ki), így vagyonukat sem kobozták el, ezért a tulajdont nem lehetne állami ellentételezés nélkül elvenni.

A telek örökösei jelenleg azt várják, hogy a szlovák állami szerv kifizesse a rájuk hagyott ingatlanok ellenértékét, ami ha sikerül, még így is jóval kevesebb lesz, mint a jelenlegi értéke, ugyanis ahhoz a 2019-es ingatlanárakat kell alapul venniük a szerződések okán.

 

A Hatvannégy Vármegye is részt vett a Beneš-dekrétumok elleni tüntetésen

https://szentkoronaradio.com/blog/2026/01/12/a-szlovak-elnok-szerint-nem-a-benes-dekretumok-szitjak-a-feszultseget-hanem-azok-akik-megkerdojelezik/

https://szentkoronaradio.com/blog/2026/02/18/a-felvideki-magyarsag-jovoje-a-benes-dekretumok-arnyekaban-telthaz-parkanyi-forumon/

(Telex nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.