Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Nagymező utcában

Dzsenifert késeltek a Nagymező utcában

Úgy tűnik nemcsak a támadók, hanem az áldozat is cigány volt a Nagymező utcában elkövetett késelésnél. Állítólag a H. Dzsenifer nevű áldozatot féltékenységből késelték meg, pedig egy baráti körhöz tartozott a támadókkal.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

„Amikor a dulakodás közben a sértett a földre került, egy 17 éves lány kifosztotta, kivette a táskájából a mobiltelefonját. Ezután a már nagykorú társuk is bekapcsolódott a bántalmazásba. Ez alatt a 15 éves támadó elővett egy kést, majd azzal megszúrta a sértett mellkasának bal oldalát, életveszélyes sérülést okozva. Ezután a támadó trió és még két társuk autóval elmenekült a helyszínről, majd a késtől is megszabadultak” – mondta el a Blikknek dr. Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője.

A Blikk információi szerint a megszúrt Dzsenifer és a támadói jól ismerték egymást, egy társasághoz tartoztak. Ugyan a rendőrség vizsgálja, hogy pontosan mi vezetett a késelésig, tudomásunk szerint fiúkkal kapcsolatos vita, féltékenység volt a vita kiváltó oka.


A 15 éves lányt emberölés kísérletével, társait csoportos garázdasággal és emberöléssel kapcsolatos bűnpártolással, a telefont elvevő fiatalt pedig kifosztással gyanúsítják. Az öt gyanúsított közül a Fővárosi Főügyészség három letartóztatását indítványozta. Két fiatalkorú végül javítóintézetbe került (majd nekik is vihetnek plüssmacit a liberálisok), a 18 éves társuk pedig bűnügyi felügyeletbe. Úgy tudjuk, utóbbit korábban már felfüggesztett börtönre is ítélték. Információink szerint csak az a lány tett vallomást, aki elvitte a telefont. Ezt elismerte, de azt állítja, a verekedésben nem vett részt.

Meglátogatta a Peaches & Cream vezetője az áldozatot

Mivel a késelés a Peaches & Cream klub közelében történt egyesek szerint a 15 éves lány is ott volt az incidens előtt, de ezt a klub tagadja, ezért Papp Gergely, a szórakozóhely vezetője meglátogatta a lányt a börtönben. Jól sejtették, akik azt gyanították, hogy nemcsak a támadók, hanem az áldozat is kátrányos helyzetű  volt.

A Peaches & Creamről egyébként az interneten sok olyan véleményt olvasni, miszerint a lányoktól nem kérnek személyit, így simán beengedik a 15-16 éveseket is, ráadásul a klub eléggé el van cigányosodva, amit alátámaszt az is, hogy rendszeresen olyan fellépők lépnek fel, mint Dobozi Lacika, Balogh Roberto, vagy az Aranyszemek.

 

Ezek itt cigányok? Fiatalkorú lányok a Nagymező utcai késelés elkövetői

(Blikk nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.