Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
oktatási integráció

Hasztalan integráció, négy tönkretett közösség – egy SNI gyermek miatt áll a bál Székelyföldön

Hasztalan integráció vagy szükséges különválasztás? Örök vita tárgya, az alábbi kirívó eset azonban jól tükrözi az erre vonatkozó törvény nem megfelelő kivitelezését. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Egy negyedik osztályos, sajátos nevelési igényű (SNI) tanuló magatartási problémái miatt az osztály összes többi tanulóját más intézményekbe íratták át a marosvásárhelyi szülők. Mivel egyetlen gyerekkel nem működhet, így az érintett osztályt megszüntették.

A tanuló szülei több iskolában is próbálkoztak átíratással, de kérelmüket sorra elutasították – derült ki az Erdély TV riportjából. A marosvásárhelyi már a harmadik intézmény, ahol hasonló problémák merültek fel, és a szülők több tanintézettel is perben állnak.

Az oktatási minisztérium ellenőrző testülete vizsgálatot indított az ügyben, majd utasította a Maros megyei tanfelügyelőséget, hogy találjanak megoldást. A gyereket végül a Marosvásárhelyi Friedrich Schiller Általános Iskolába íratták át.

A megyei főtanfelügyelő-helyettes, Antal Levente szerint a törvényi háttér sem könnyíti meg a helyzetet:

„A speciális nevelési igényű gyerekek integrációjához a jogszabályok sem adnak egyértelmű útmutatást.”

– fogalmazott.

A negyedik iskolában sem látják szívesen

Az áthelyezés azonban tovább fokozta a feszültséget: az új osztály szülői közössége hetek óta nem engedi iskolába saját gyerekeit, tiltakozva az integráció ellen. Mindez annak ellenére történik, hogy az intézmény egy segítő tanárt is kijelölt, és az iskolai tanács támogatást ajánlott fel a fiú számára.

„Mi úgy gondoltuk, hogy ezzel megoldódik ez a helyzet. Sajnos nem oldódott meg”

– mondta Antal Levente. Hozzátette: „Nagyon szomorú és országos szinten egyedülálló esetről van szó, amelynek a megoldása továbbra is várat magára.”


Éljen az integráció?

Az Erdély TV szerette volna megszólaltatni az érintett szülőket is, azonban senki nem vállalta a nyilvánosságot.

Jogos kérdés következik akkor: van értelme így az integrációnak? Foggal, körömmel ragaszkodunk egy olyan dologhoz, ami kivitelezhetetlen: nem hogy a gyermek számára nem nyújt megoldást, de a közösségeket is tönkre teszi. Egyetlen gyermek képes volt 4 közösséget romba dönteni. Ordít az esetről, hogy az egyetlen megoldás a jól bevett szegregáció. Kiváló intézmények, kiváló gyógypedagógusokkal és megfelelő képesítéssel rendelkező szakemberek várják ezeken a helyeken az ilyen gyermekeket. Akkor miért ragaszkodik a szülő, a közösség, a társadalom és a törvény az integrációhoz?

Gyakran érvelnek azzal, hogy ez tesz jót a gyermeknek, ettől nem érzi magát kívülállónak. Ez az eset után ezt már végképp nem mondhatja senki.

Az eset kapcsán a több ezer kommentárt olvasva rá kell jöjjünk: társadalmi szinten van a probléma ezzel is. A modern ember agyába beleégett, hogy ha mindenki egyforma, egyszintű, egyenértékű, az a normális. Ez soha nem volt így, és soha nem is lesz.

Az oktatási szegregáció nem egy rossz dolog. Úgy viselkednek az emberek, mintha ördögtől való lenne kiemelni egy gyermeket a közösségéből. Pontosan azért találták ki ezt a rendszert, hogy lehetőséget nyújtsanak azoknak a gyermekeknek, akik gyakran önhibájukon kívül (veleszületett betegség vagy fogyatékosság) nem képesek a normákat betartva, ugyanabban az ütemben fejlődve folytatni tanulmányaikat, mint a korosztályuk. Amikor a szegregált oktatási intézmények létrejöttek, már akkor szükségét érezték ennek, habár akkoriban jócskán kevesebb ilyen gyermek volt.

Manapság már minden második gyermek „papiros”. Azért idézőjelbe, mert nagyon sok olyan gyermek van az iskolákban, akinek bár hivatalos papírja nincsen akár egy magatartászavarról, mert „nem olyan mértékű”, attól még integrálásra képtelen.

Az pedig nem (nem lehet!) megoldás, ha homokba dugjuk a fejünket és kézzel-lábbal ragaszkodunk a társadalmi elvárásokhoz: mindenkit egyformán kezelni.

Oktatási integráció: tanárára támadt a 14 és 16 éves hetedik osztályos tanuló

Autizmust okozhat a gyerekeknél a sok kütyühasználat?

(Eduline nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.