Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Kongresszus Epstein

A Kongresszus egyhangúan fogadta el az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát

Miután az amerikai képviselőház 427-1 arányban megszavazta az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát, a Kongresszus egyhangúan megszavazta az erről szóló jogszabályt. Donald Trump amerikai elnök pedig már alá is írta, így tehát végleges. Az igazságügyi minisztériumnak 30 napon belül kell közzétennie az Epstein-ügyben folytatott nyomozással kapcsolatos összes információját „kereshető és letölthető formátumban”.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A képviselőházban 427-1 arányban szavazták meg a javaslatot, ezt követően a felsőház, a szenátus tagjai úgy döntöttek, hogy ellenvoks nélkül azonnal az elnökhöz küldik aláírásra a törvényt, amint az alsóházból hivatalosan is kézhez kapják.

Donald Trump korábban jelezte, hogy amint elé kerül, szignálja a jogszabályt, amivel hatályossá válik, ezúttal kivételesen be is tartotta a szavát.

Az így elfogadott törvény, amely kétpárti kezdeményezésre került a Kongresszus elé, előírja, hogy a szövetségi főügyészségként is működő igazságügyi minisztérium (Department of Justice) 30 napon belül teljes egészében hozza nyilvánosságra a nyomozati anyagot, valamint a Jeffrey Epstein halálával kapcsolatos vizsgálat részleteit. Az üzletember 2019-es halálakor szexuális bűncselekmények, kiskorúak kizsákmányolása és egyéb bűncselekmények miatt indult eljárás bírósági tárgyalására várt. A vizsgálat megállapítása szerint Epstein a börtöncellában öngyilkos lett.


Donald Trump elnök korábban ellenezte a Jeffrey Epstein-ügy aktáinak teljes nyilvánosságát, és azt a demokraták politikai elterelő műveletének nevezte, majd hétfőn véleményét megváltoztatva kijelentette, arra kér minden republikánust, hogy szavazza meg az előterjesztést.

Az ügy szóba került a Fehér Házban kedden, amikor Donald Trump a Jeffrey Epsteinhez fűződő kapcsolatáról szóló kérdésre úgy válaszolt, hogy semmi köze nem volt a bűncselekményekhez, hangsúlyozta, hogy méltatlan magatartása miatt 20 évvel korábban kizárta klubjából is az üzletembert, majd megjegyezte, hogy vezető demokrata politikusok, köztük Bill Clinton korábbi elnök szorosabb kapcsolatot ápoltak a hírhedtté vált üzletemberrel.

A keddi szavazás előzménye, hogy demokrata politikusok múlt héten számos emailt kiszivárogtattak nyomásgyakorlásul, majd kedden még a jogszabály elfogadása előtt a képviselőház felügyeleti bizottsága nyilvánosságra hozott több ezer elektronikus levelet és további dokumentumokat saját vizsgálatának anyagából. Ezekben olvasni lehet Jeffrey Epstein kapcsolatáról globális politikusokkal, nagy hatalmú Wall Street-i üzletemberekkel, és befolyásos amerikai politikusokkal.

Az amerikai képviselőház megszavazta az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát

(MTI nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.