Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Hogy micsoda? Imádság Drakulával a német katolikusoknál

Drakula jelmezben, infantilis, konzumidióta amerikai csicsákkal „feldíszített” templom. Ilyen körülmények között lenne méltó mindenszentek napján imádkozni? 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az LMBTQP „misék” után most imádságot szerveztek horrorisztikus effektekkel megfűszerezve. Komoly baj van a németeknél. A halloween-látványosság mindenszenteki imádság helyett zajlott le egy bajorországi (Freising) templomban.

Halloween-látványosság keretében nyitott koporsót vittek egy csontvázzal és egyéb halloweenhez köthető elemekkel a templomba, valamint a káplán Drakula-jelmezbe öltözve jelent meg. Természetesen nem a nyitott koporsóval, és a csontokkal lenne a baj, hiszen a katolicizmus pontosan az, amelyhez ezek nyilvános megjelenítése nagyon is közel áll, a halálra emlékeztetés jegyében (lásd a lentebbi képünkön). Hanem azzal, hogy ismételten az amerikai konzumidiotizmus az, amivel fertőzik az egyházat, és jófejkedő viselkedésnek állítják be az infantilizmusukat.

És mit mondott minderről Michael Korell tisztelendő úr, a freisingi plébániai vikárius?

„Egyszerűen csak el akartam érni azokat az embereket, akiknek talán nincs kapcsolatuk az egyházzal. És ez sikerült is, hiszen voltak ott olyanok, akiket még karácsonykor sem látok a misén.”

Ezzel a zavaros logikával akár transzvesztitákat is lehetne apácajelmezben, harisnyakötőben felléptetni, csak hogy „elérjék az embereket” – a templom akkor is megtelne kíváncsiskodókkal.

Ugyanakkor ellenállás is volt néhány hívő részéről, akik ezt az ellenrítust utólag „méltatlannak”, sőt „okkultnak” nevezték – számolt be róla a tz.de.


Németországban nem lesznek karácsonyi vásárok, annyira tartanak a migráns támadásoktól

Menekülni kényszerül Európából a jobboldali aktivista az Antifa fenyegetések miatt

Berlini drag queen-t állítottak elő gyermekpornográfia vádjával

(Unser Mitteleuropa nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.