Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Oroszország atomcsend

A Kreml szerint Oroszország nem szándékozik megsérteni az atomcsend-egyezményt

Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában kijelentette, hogy Oroszország nem szándékozik megszegni a nukleáris kísérletek általános betiltására vonatkozó atomcsend-egyezményt.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

„Putyin többször is kijelentette, hogy Oroszország elkötelezett a nukleáris kísérletek betiltására vonatkozó kötelezettségvállalásai mellett, és nem szándékozunk megszegni őket”

– mondta Peszkov.

Hangsúlyozta, hogy Putyin az orosz biztonsági tanács szerdai ülésén nem adott utasítást a nukleáris kísérletek előkészítésének megkezdésére, mert először meg kell érteni, hogy Oroszországnak szüksége van-e erre.

A Kreml szóvivője szerint egy ilyen ügyben megalapozott és átgondolt döntést kell hozni. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy Oroszország kénytelen lesz hasonlóképpen cselekedni, ha az Egyesült Államok vagy bármely más ország ilyen kísérleteket hajtana végre.


Andrej Belouszov orosz védelmi miniszter szerdán célszerűnek nevezte a nukleáris kísérletek újraindításának előkészítését Novaja Zemlja kísérleti telephelyen. Putyin erre reagálva utasítást adott további információk gyűjtésére ebben a témában, ezek elemzésére és egyeztetett javaslatok benyújtására az a lehetséges előkészületek megkezdéséről.

Peszkov alapvetően helytelennek nevezte, ha valaki a Burevesztnyik nukláris meghajtású manőverező robotrepülőgép és a Poszejdon nukleáris meghajtású, személyzet nélküli víz alatti jármű tesztelését atomfegyver-kísérletnek minősíti. Kijelentette, hogy Moszkva ezzel kapcsolatban magyarázatot vár Washingtonból.

„Szállítóeszközről, és nem nukleáris robbanásról van szó. Ez egy nukleáris hajtómű vagy meghajtó, ezért ez teljesen más téma”

– mondta Dmitrij Peszkov.

A nukleáris fegyverek kísérleteinek átfogó tilalmáról szóló szerződés (CTBT) 1996-ban lépett hatályba. 187 állam csatlakozott az atomcsend-egyezményhez, de csak 178 ratifikálta, köztük Oroszország is. Ezt az Egyesült Államok, Kína és Izrael nem tette meg.

Oroszország 2023-ban visszavonta a CTBT ratifikálását. A moszkvai külügyminisztérium indoklása szerint a döntés az Egyesült Államok álláspontjával áll összefüggésben: Washington már három évtizede nem tesz erőfeszítéseket a szerződés ratifikálására. Moszkva jelezte: kész visszatérni erre a kérdésre, amint Washington is hajlandó erre.

(MTI nyomán Szent Korona Rádió)

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.