Sikerült a feministáknak megszavazni Japánban is a női kvótát. Lehervadt azonban a mosoly az arcukról, amikor kiderült milyen „radikális” lépésekre szánta el magát a migránsokkal szemben az új miniszterelnökasszony – adta hírül a Magyar Jelen.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Ismételten komoly dilemma elé állította az élet a „progresszíveket” és liberálisokat. Teóriájuk szerint ugyanis a világ sokkal jobb hely lenne, ha mindenhol a nők kerülnének hatalomra. Japán most megválasztotta első női miniszterelnökét, akit „progresszívék” egészen addig ünnepeltek is, míg el nem olvasták programját. Azóta „fasisztázzák”, s amiatt sírnak, hogy a világ „érthetetlen módon fasizálódik”.
Takaicsi Szanae ugyanis távolról sem az az idegensimogató, „szivárványpárti”, férfiellenes idol, aminek a liberálisok a nőket szeretik látni és láttatni.
Az eddigi ismereteink alapján ő egy igazi japán nacionalista, aki hisz a hagyományos férfi és női szerepek fontosságában. A „progresszióval” szemben a hagyományos családok mellett áll, sőt, nemcsak tagadja a második világháborús japán háborús bűnöket, de rendszeres látogatója a Jaszukuni-szentélynek, ahol – a jelenleg elfogadott értelmezés szerint – „A osztályú háborús bűnösöket” ünnepelnek. Sőt, arról is beszélt, még a népességcsökkenés is jobb opció, mintha a világ minden tájáról importálnánk külföldieket.
„Azok, akik gazdasági megfontolásból vagy menekültként érkeznek, szépen haza lesznek küldve”
– fogalmazott Takaicsi.
Deportálásügyi minisztérium
Hatalomba lépése utáni első intézkedései között pedig nem más szerepel, mint egy külföldiekkel és migránsokkal foglalkozó minisztérium felállítása. Ezt sokan – a kampányígéreteire alapozva – csak „deportálásügyi minisztériumnak” becéznek.
Balliberális oldalon ezt természetesen hisztériarohamok kíséretében ejtik csak ki, míg a nemzeti oldalon a szóhasználatban érződik a kínzó vágyakozás. Reményre adhat okot, hogy a szigetországban feltörekvőben van egy friss, fiatal párt, a Szanszeitó, mely markánsan bevándorlásellenes és büszke nacionalista.
Ha a konzervatív kormány ki akarja vonni a szelet vitorláikból, nem tehetnek mást, mint radikalizálódnak. (Az pedig már csak újabb késszúrás a liberálisok és feministák szívébe, hogy eme minisztériumot is egy nő vezeti majd, Onoda Kimi személyében. Ha tényleg elindulnak a tömeges kitoloncolások, érdemes lenne látni a feministák arcát, mikor megtudják, hogy ezeket az egyik legfiatalabb japán női politikus rendeli el.)
Kevesen vannak, mégis rengeteg velük a probléma
Japánban komoly igények fogalmazódtak meg a külföldiek és vendégmunkások eltávolítása kapcsán. Ők mind veszélyeztetik a lakhatást, lenyomják a béreket, ráadásul integrálhatatlan elemei a társadalomnak.
Sok széplelkű európai liberális amiatt panaszkodik, hogy hiába él kint már évek óta, hiába beszél tökéletesen japánul, továbbra sem tekintik őket japánnak. Rendes színvakként nem értik, miért van ez így. Pedig ők még csak nem is a „problémás”, sokkal inkább a „megtűrt” kategóriába tartoznak.
A fő probléma azokkal van, akik nem akarnak, vagy egyszerűen képtelenek alkalmazkodni az alapvető társadalmi normákhoz. Ezeket még csak meg sem kell neveznünk, hiszen éppen ők maguk reklámozzák antiszociális viselkedési formáikat.
A jelenség olyannyira általánossá vált, hogy a japán vonatokon már figyelmeztetéseket is kihelyeztek, melyekben arra kérnek mindenkit, tartsák be az alapvető társadalmi normákat. A képek önmagukért beszélnek.
A fenti tényezők miatt a japán társadalom többségének hamar elfogyott a türelme, és az asztalra csapott: ezeknek semmi keresnivalójuk nincs közöttünk. Ők tömeges deportálásokat követeltek. A nacionalista oldal erősödése nyomán hangjuk pedig eljutott a kormányig.
A nagy szavakat vajon követik tettek is?
Sajtóbeszámolók szerint ráadásul az új japán kormány „elkötelezett az ország identitásának és kultúrájának megvédésében”. Erre persze a szivárványos „egyenlőség”-feliratos maszkban kampányoló ellenzékiek meg is kongatták a vészharangot. Szerintük ugyanis ezen jelszó alatt „előretör a nacionalizmus”. Emiatt a külföldiek és vendégmunkások „célkeresztbe kerülnek majd”, no meg természetesen a „nők jogai is csorbulnak”.
Hogy a tömeges deportálások tényleg elkezdődnek-e, vagy a japán konzervatívok is épp olyan szélhámosok, mint az európaiak, az hamarosan kiderül. Ami viszont mindenképp kiemelendő az az, hogy a japánok ideje is fogy, hiszen ott is mozgásba lendültek azok az erők, melyek Európát már sikeresen „érzékenyítették”. Ennek nem csak az az ékes bizonyítéka, hogy az ún. „LMBTQ-mozgalmat” is főleg fiatalok támogatják. Hanem az is, hogy sorra jelennek meg az olyan propagandakiáltványok, melyek a kevertfajúak „kirekesztésével” és „az őket ért rasszizmussal” foglalkoznak.
Történelmi a felelőssége tehát a japán kormánynak. Hiszen, ha nem állítja meg időben a folyamatokat, ha nem váltja be ígéreteit, ha nem szerzi vissza a kultúra irányítását, akkor Ázsia kultúrnemzete is úgy járhat, mint Európa népei.
Falatnyi normalitás a modern világban: Egy japán város korlátozná a mobilhasználatot
(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)
