Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
görögország és a migránsok

Nyomkövetőt raknának az illegális bevándorlókra Görögországban

Görögország szigorítaná törvényeit a migránsok miatt – írta meg a kuruc.info hírportál. Az ellenszegülők börtönbüntetéssel néznek szembe.

Kövesd Telegram csatornánkat!

Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Nyomkövető viselésére kötelezné a görög kormány azokat a bevándorlókat, akik menekültügyi kérelmét a hatóságok elutasították – jelentette be hétfőn az ország bevándorlási és menekültügyi minisztere.

„Az elektronikus nyomkövető használata világossá teszi, hogy a lehetőségek szűkültek”

– jelentette ki az ERT görög közszolgálati rádiónak adott interjújában Thánosz Plevrísz.

A tárcavezető elmondta, hogy a nyomkövetőt a tervezet szerint a kérelem elutasításától számított 30 napig, azaz a fellebbezési időszak végéig kellene viselniük az embereknek.

Hozzátette, hogy a kormány egyúttal fontolgatja, hogy az önkéntesen hazatérőket 2000 eurónyi (csaknem 790 ezer forint) összeggel támogatná. A rendelkezés a kitoloncolások felgyorsítására összeállított jogszabálytervezetek része, amelyeket – mint azt Plevrísz hangsúlyozta -, még az év vége előtt be akarnak vezetni.

A jogszabályok szigorítását szeptemberben tárgyalja a görög parlament, miután a nyáron ismét jelentősen nőtt a Líbiából Krétára érkező bevándorlók száma.

Akik ellenszegülnek a kitoloncolásról szóló határozatnak, azokat börtönbüntetéssel sújtanák.


Athén az utóbbi időben már több, a bevándorlással kapcsolatos jogszabályon szigorított. Július 9-től például – ideiglenes hatállyal, három hónapra – felfüggesztette az Észak-Afrikából érkező migránsok menedékkérelmeinek befogadását. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) korábban „komoly aggodalmát” fejezte ki a görög intézkedések kapcsán.

Demográfiai válság számokban: A fehéreknek leáldozott?

A faji polgárháború lehet a fehér Európa utolsó reménye?

(kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.