Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
"Maja" Trux

Továbbra is rács mögött marad „Maja” Trux

Hiába próbál a német baloldal azért lobbizni, hogy visszavigyék Németországba „Maja” Trux transznemű, antifát, egyenlőre marad a magyar börtönben. Időközben kiderült, hogy a szélsőbaloldali terrorista több más támadásban is részt vett, többek között 2022-ben egy erfurti üzlet eladónőjét azért verték meg brutálisan, mert Thor Steinar termékeket is árusított.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A két és fél évvel ezelőtti brutális támadások kapcsán Németországban elfogott, majd a magyar hatóságoknak átadott és így bíróság elé állított „Maja” Trux júniusban éhségsztrájkba kezdett, amit azonban negyven nap után feladott.

Mint nyilatkozatában írta,

nem akarta tovább megterhelni az egészségét, mert úgy érzi, ha most nem fordul vissza, hamarosan túl késő lesz.

Akkor már nem lenne sok értelme, ha teljesítenék a követeléseit. „Életem végéig tartó károsodás érne, és talán már ért eddig is” – írta nyilatkozatában.

A magát queernek tartó (a „queer” egy gyűjtőfogalom, ami azokra az emberekre utal, akik nem heteroszexuálisok vagy nem ciszneműek – a szerk.) német terrorista támogatói és szülei közben minden követ megmozgatnak, hogy elérjék Maja Trux Németországba szállítást.


Trux apja, Wolfram Jarosch demonstrációkat szervez, és a német külügyminisztériumnak is átadott egy több, mint százezer aláírást tartalmazó petíciót, de az illetékesekkel való egyeztetésen nem kecsegtették semmi pozitívummal számukra.

Az eredménytelen egyeztetést követően Jarosch éhségmenetben indult el Drezdából, hogy Budapestig gyalogoljon. Végül augusztus 2-án ért a magyar fővárosba, hogy itt is tiltakozzon gyermeke fogvatartása ellen.

A Deutsche Welle tudósítása szerint Jarosch a magyar köztársasági elnöknek is írt, hogy elérje Trux hazaszállítását, ám Sulyok Tamás közölte, hogy nincs hatásköre és jogosultsága ebben az ügyben intézkedni.

Közben egy német európai parlamenti képviselő is hazánkba érkezett június végén, hogy meglátogassa Truxot a börtönben.

Martin Schirdewan (Baloldal az Európai Parlamentben képviselőcsoport / Die Linke) szintén sürgette a vádlott visszaszállítását Németországba. Schirdewan egyébként jelen volt az utolsó júniusi tárgyaláson is.

A vád szerint Maja Trux is részt vett a 2023. február 9-én végrehajtott első akcióban, amikor három lengyel állampolgárt vertek meg viperákkal a Fővám tér közelében. De ott volt a február 10-én végrehajtott következő támadásban is az V. kerületben, a Bank utcában, ahol egy magyar férfi és egy nő volt az áldozat.

Az ügyészség 14 év fegyházbüntetés kiszabását kérte a német vádlottra arra az esetre, ha beismeri a bűncselekmény elkövetését, ő azonban ártatlannak vallja magát.

A Truxot érintő vádpontokat a nyár első felében  tárgyalta a Fővárosi Törvényszék. A tárgyalássorozat elején Trux és ügyvédje a letartóztatás megszüntetése, illetve enyhébb kényszerintézkedés elrendelése érdekében nyújtott be indítványt, amelyről azonban Sós József bíró, – előzetes tájékoztatásához híven – csak az utolsó tárgyalási napon, június 20-án döntött, a szökés, elrejtőzés veszélye miatt elutasítva a védői indítványt.

Bajáky Tamás a Mandinernek akkor azt elmondta, hogy fellebbezést nyújtottak be a Fővárosi Törvényszék döntése ellen. Ezt hagyták most helyben másodfokon.

Antifaterror: a Hammerbande rémtettei

https://szentkoronaradio.com/blog/2025/06/21/fotoriportert-tamadt-meg-egy-magyar-antifa

https://szentkoronaradio.com/blog/2025/03/09/beismerte-a-gorog-antifa-ok-tamadtak-az-atheni-magyar-nagykovetre-marcius-4-en

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/04/11/a-nemetorszagi-zold-parthoz-is-elernek-a-hammerbande-szalai

(Mandiner nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.