Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
mezőkeresztes

Mezőkeresztes mégsem állítja meg a cigány betelepülőket?

A Borsod vármegyei Mezőkeresztes nemrég olyan rendeletet hozott, mely vélhetően a cigány betelepülőket szorítaná vissza. A képviselő-testület azonban máris meggondolta magát.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A borsodi Mezőkeresztes az országban elsőként, már július közepén elfogadta azt a saját helyi rendeletét, amely helyi önazonosság védelméről szóló törvény alapján korlátozni akarta, ki vásárolhat ingatlant, illetve költözhet be a településre. A szabályozás azonban csak pár hétig volt érvényben, ugyanis a település képviselő-testülete augusztus elsejével már vissza is vonta saját rendeletét.


Az már múlt héten kiderült, hogy a megyei kormányhivatal törvényességi felülvizsgálatot indított a rendelet miatt, és a mostani rendeletből úgy tűnik, nem sikerült a törvényeknek megfelelő rendeletet hoznia az önkormányzatnak.

A település legtöbb lakójának a cigányok jutottak eszébe a szabályozás kapcsán, a polgármester viszont azt mondta, a rendelet nincs senki ellen.

Kívül tágasabb a cigányoknak: rendeletben védenék a településükre való beköltözést az önkormányzatok

Borsodi szitu – Nem kapott cigit, ezért felgyújtotta barátját, de nem akarta megölni!

Teresztenye: a borsodi falu, ahol kiszűrik a cigányokat

(444 nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.