Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
ukrajnai fegyverszállítmányok

Az USA leállítja a korábban Ukrajnának ígért fegyverszállítmányokat, mert megcsappant a saját készlete

Ahogy az amerikai védelmi miniszter korábban megígérte, az USA csökkenti az Ukrajnába szánt katonai segélyeket. Bár az nem derült ki, hogy most konkrétan milyen fegyvereket tartanak vissza, a szállítmányt még a Biden-kormányzat ígérte meg Zelenszkijnek, azonban most úgy ítélték meg, hogy nincsen felesleges készletük. Ezzel párhuzamosan Amerika vélhetően saját hadserege megerősítését és fejlesztését tartja szem előtt.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az Egyesült Államok leállítja az ukrajnai fegyverszállítmányok egy részét, mert úgy látják, túlságosan is lecsökkent a saját készletük – írja a Guardian nyomán a 444. Azután jutottak erre, hogy a védelmi minisztérium tisztviselői átvizsgálták a készleteket, és arra jutottak, hogy annak mennyisége „aggodalomra ad okot”.


Még a Biden-kormányzat idején ígértek lőszereket és fegyvereket Ukrajnának, hogy utánpótlást biztosítsanak Zelenszkijnek a három éve tartó háborúban.

Anna Kelly, a Fehér Ház szóvivője most azt mondta, azért hozták ezt a döntést, mert

„Amerika érdekeit helyezik előtérbe”.

Ehhez hozzátette: „Az Egyesült Államok fegyveres ereje továbbra is megkérdőjelezhetetlen – kérdezzék csak Iránt.” A védelmi minisztérium nem közölt részleteket arról, hogy milyen fegyvereket tartanak vissza.

Ugyanakkor Pete Hegseth, az amerikai védelmi miniszter már korábban is utalást tett rá, hogy a közeljövőben csökkenteni fogják az Ukrajnának juttatott támogatásokat, katonai segélyeket, és komolyabb figyelmet fordítanak majd az amerikai hadsereg fejlesztésére.

Észak-Korea hatezer tűzszerészt és katonai építőt vezényel a kurszki régió területére

Patriot légvédelmi rendszernek is annyi az éjszakai orosz támadások után? (Frissítve)

(444 nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.