Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Budapest Pride

Karigeri bejelentette: a főváros rendezi a Budapest Pride-ot

Úgy tűnik mégsem hozzák meg az eredményt a fideszes látszatintézkedések. Ugyanis ha a Budapest Pride önkormányzati rendezvény, akkor meg tudják rendezni és szabadon vonulhatnak a deviánsok. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Június 28-án a Fővárosi Önkormányzat a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal partnerségben megrendezi a Budapesti Büszkeség rendezvényt, angol nevén: a Budapest Pride-ot. A Budapesti Büszkeség a hatályos jogszabályoknak megfelelő önkormányzati rendezvény, amely a szabadságért és a jogegyenlőségért áll ki – jelentette be hétfő délután Karácsony Gergely.

Ebben a városban tudjuk azt, hogy vagy együtt vagyunk szabadok, vagy sehogy. Ezért ebben a városban nem lehet betiltani sem a szabadságot, sem a szerelmet, sem a Budapest Pride-ot

– mondta a főpolgármester.

Karácsony elmondta, Budapest ezzel feléleszti azt a korábbi hagyományt, amellyel minden év júniusában – a szovjet csapatok kivonulására is emlékezve – szabadságünnepet tart a város. Az idei budapesti szabadságünnep a Budapesti Büszkeség címet kapta, amelyen számos külföldi vendég – európai fővárosok főpolgármesterei, uniós tagállamok kormányainak tagjai, európai parlamenti képviselők és mások – jelezte részvételét.

A június 28-ai esemény pontos részleteit a következő napokban közlik a szervezők.

A fővárosi önkormányzat és a Pride szervezői tehát úgy kívánnak pontot tenni az esemény megrendezése körüli jogi viták végére, hogy önkormányzati rendezvényt tartanak.

Hegedűs Máté, a Budapest Pride szóvivője elmondta, hogy sok más európai városban rendezik meg közös szervezésben a Pride-ot, így Párizsban, Ljubljanában és Brüsszelben.


Februárban Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszédében azt tanácsolta a Pride szervezőinek, hogy ne bajlódjanak a felvonulás megszervezésével, utalva arra, hogy a kormány az idén harmincadik alkalommal megrendezendő jogegyenlőségi felvonulás betiltására készül. Márciusban a parlament elfogadta a gyülekezési törvény erre vonatkozó módosítását, amely a gyermekvédelemre hivatkozva lehetőséget teremtett a Pride betiltására. Emellett lehetővé tette az Országgyűlés, hogy ne csak a szervezőket, hanem a betiltott tüntetésen részt vevőket is büntessék, és őket arcképelemző rendszerek segítségével azonosítsák.

HVIM: Valóban tiltsák be a Pride-ot, és rehabilitálják az eddig ellene harcolókat!

https://szentkoronaradio.com/blog/2025/06/12/masodszor-is-megsemmisitette-a-kuria-a-rendorseg-mini-pride-ot-betilto-hatarozatat/

https://szentkoronaradio.com/blog/2025/03/26/orban-csak-sakkozik-a-pride-dal-magyar-peterrel-es-a-mi-hazankkal/

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.