Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Harcosképző: képes beszámoló a Farkasok 8 újoncának kiképzéséről

A Farkasok Katonai Hagyományőrzés csoport még tavaly év végén hirdetett meg egy újabb alapkiképzést. Most 8 fő lépett rá erre az ösvényre.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

„Csapatunk alapszintű felkészítést végez olyan airsoftosoknak, akik kicsit komolyabban gondolják a „játékot”.”

– olvasható a beszámolójukban.

Mint írják, így teljes a MilSim: fizikai felkészítés, erdei túlélés és egyéb szükséges területek.

Eközben a már tapasztaltabbaknak is voltak foglalkozások magasabb szinteken. De nem maradhatott el a szellem pallérozása sem: harc mibenlétéről egy komolyabb hangvételű előadást tartott Kolonits László (DuoGladii – HVIM), és Barcsa-Turner Gábor (Farkasok-HVIM).

A nagy létszámra való tekintettel a logisztikát is bővítették a szervezők, így a helyszínen nagyobb sátrakat állítottak fel és konyhát is működtettek.

„Ez is a gyakorlat része volt. 9 jelentkező jelent meg, egy fő viszont úgy döntött, hogy nem vállalja mégsem ezt az utat. 8 fővel megy tovább a képzés: őbelőlük vélhetően komoly harcos válik.”

Beszéljenek a képek hétvégéről:

Farkasok

Farkasok

Farkasok

Farkasok

Farkasok

A hazáért felkészülni! – Alapképzést indít a Farkasok

(farkasfalka.com nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.