Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra

Az eső sem állhatott a XXI. Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra útjába (videós, képes beszámoló)

Március utolsó hétvégéjén sikeresen lezajlott a XXI. Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra. Az előző években egy vezetett emléktúraként, idén azonban már teljesítménytúra formában emlékeztünk meg az 1945-ös eseményekre. Azonban a túrázók dolgát nemcsak a terep, hanem a szakadó eső is nehezítette – olvasható a HVIM beszámolójában.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Tavaly, hosszú évek után, újra nyilvánosan szerveztük meg a Szent Korona Emléktúrát, mely nagy sikert aratott a túrázók között. Ezután úgy döntöttünk, hogy továbbfejlesztjük a 20 éves eseményt, és 22, illetve 45 km hosszú teljesítménytúrát csinálunk belőle, ezzel több emberrel megismertetve a Szent Korona menekítésének történetét.

 

Így hát az esemény előtt fél évvel már lázas szervezésbe kezdtünk, hogy a rendezvény a lehető legnagyobb profizmus mellett valósuljon meg. Minden rendben is ment, egészen addig, amíg a túrát megelőző héten az időjárás-előrejelzés el nem kezdett baljós jeleket mutatni.

Ugyanis a rendezvény sikerét megnehezítette az egész napos esőzés. Emiatt sokan inkább az otthoni kényelmet választották, de mi úgy döntöttünk, hogy ennek ellenére is megtartjuk a túrát. Hiszen a koronaőrök sem csak verőfényes napsütésben őrizték a Szent Koronát, hanem a legzordabb körülmények között, az életüket kockáztatva menekítették államiságunk legfontosabb jelképét.

@hvim_64 Zajlik a XXI. Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra! #64 #hvim #fyp #hungary #foryoubaszeretnemlatni #hadakutjaturasorozat #szentkoronatúra #tura #outdoor #teljesitmenytura #hiking ♬ Epic Intense Intro – Alexander Lyamin

És voltak olyan kitartó túrázók, akik az időjárás viszontagságai ellenére is sikeresen teljesítették a XXI. Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra valamely távját. Ők, akik nem futamodtak meg, a jelenkorunkban hatalmas példával jártak elöl a kitartásban, példamutatásban, és bebizonyították, hogy méltók a Hadak Útja túrasorozathoz. Könnyű túrázgatni kellemes időjárási körülmények között, amikor sem túl meleg, sem túl hideg nincs, nem esik sem a hó, sem az eső, sem a jég. Szemet kápráztató vadvirágok és hatalmas fenyők között nem kihívás kirándulni, bár a XXI. Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra 22 km-es és 45 km-es távján lévő szintkülönbség ideális körülmények között is embert próbáló.

@hvim_64 XXI. Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra #hungary #hvim #magyar #64 #teljesítménytúra #fyp #foryoup #nekedbelegyen #lovenature #nature #hiking #hadakutjaturasorozat #challange #túra #hikingadventures #szentkoronatúra #erdő ♬ eredeti hang – Hatvannégy Vármegye

@hvim_64 Ilyen belülről a kőszegi Szent Korona Bunker!😱 #hvim #64 #hungary #vasmegye #vasvármegye #kőszeg #bunker #szentkorona #korona #urbex #világháború #wwii #history #történelem #szentkoronatúra #teljesítménytúra #emléktúra ♬ Ambient Background Music – Joystock

A monszunszerű esőzés felejthetetlenné tette a túrát: patakká duzzadt átfolyások, 5 perc alatti bőrig ázás volt jellemző az eseményre, ami körülményeket még a kiváló ellenőrzőpontok, és az ellátmány sem tudott feledtetni, csak némileg enyhíteni. A festői tájat sok helyen köd, pára és szakadó eső takarta.

@hvim_64 Nem mindennapi kilátás az Írottkőn😂 #hvim #Hungary #Kőszeg #Írottkő #SzentKoronatúra #kilátás #eső #köd #nekedbelegyen #fyp #foryoup #foryoubaszeretnemlatni #hadakutjaturasorozat #nature #lovenature #64 #challenge #erdő #kilátó #hiking ♬ original sound – Hatvannégy Vármegye

Igazi légpróba volt ez: ki az, aki a teljesítménytúrázás kellemes oldala nélkül is végigmegy egy ilyen terepen? A Szent Korona fényének kellett itt beragyognia a szíveket, a hazaszeretetnek kellett fűtenie a testet. Más támaszték nem lehetett.

@hvim_64 🍔Ha Kőszegen jársz, ezt a helyet ne hagyd ki! #hvim #64 #hungary #kőszeg #vasvármegye #büfé #étterem #food #streetfood #lángos #hamburger #hotdog #kolbász #sör #beer #pálinka ♬ original sound – Hatvannégy Vármegye

Habár mozgalmi harcunkat nem a külső visszacsatolásért csináljuk, mégia jól esik, ha egy-egy túrázó vagy szimpatizánsunk pozitívan értékeli valamely rendezvényünket. És a zord körülmények ellenére másnap meglepően sok pozitív visszajelzést kaptunk. Többen kiemelték, hogy az esőzés okozta nehézségek igazi kihívást jelentettek, aminek a legyőzésére jogosan büszkék.

Jól esett 🙂 Köszönjük a profi szervezést és az extrém időjárást. A Kőszegi-hegység olyan arcát láthattuk, amelyet kevesen. A turistautak patakká változtak, az ösvények sártengerré, a meredek kaptatók vízeséssé.

– írta a 45km-es táv egyik teljesítője hozzászólásban.

Ezúton is még egyszer köszönjük mindenkinek, aki a rossz idő ellenére is eljött és teljesítette a XXI. Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra valamely távját. Emellett külön köszönet azoknak a szervezeteknek, akik ellenőrzőpontot biztosítottak, akik órákat álltak a szakadó esőben és a hidegben azért, hogy méltóképpen emlékezzünk meg a Szent Koronát védő hősökről:

  • Magyar Királyi Koronaőrség
  • Szent György Lovagrend
  • Haladás szurkolók
  • Kőszegszerdahelyi Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület
  • Vitézi Rend
  • Betyársereg
  • Farkasok Bajtársi Közösség

A túra fényképei:

Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra


Húsz éve a koronaőrök nyomában – XXI. Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra

A heroizmus a kapocs, mely összeköti a vármegyés túrasorozatot – Hadak Útja 2025

(Szent Korona Rádió) 

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.