Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
izlandi gyermekügyi miniszter

Pedofil botrányba keveredett az izlandi gyermekügyi miniszter, beadta lemondását

Az aztán nagy gyermekvédelem, hogy egy tini fiút behálóz, majd gyermeket szül neki. Az eset évtizedekkel ezelőtt történt, most került napvilágra. Az izlandi miniszter rögtön lemondott.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Bejelentette lemondását Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután beismerte, hogy több mint 30 évvel ezelőtt egy kamasztól született gyermeke – írja a BBC.

Az izlandi RUV hírügynökség csütörtök este hozta nyilvánosságra a történteket. Ásthildur Lóa Thórsdóttir egy interjúban elmondta, hogy a párkapcsolatuk akkor kezdődött, amikor ő 22, a fiú pedig 15 éves volt. Ekkor a későbbi gyermekügyi miniszter tanácsadóként dolgozott egy vallási csoportban, ahová a fiú járt.

Egy évvel később gyermekük született. „36 év telt el, mai szemmel már biztosan másképp kezeltem volna a helyzetet” – mondta az 58 éves politikus a helyi sajtónak.

Kristrún Frostadóttir izlandi miniszterelnök súlyosnak nevezte az esetet. Hozzátette, hogy ő azért többet tud róla, mint egy átlagember, de mivel ez egy „nagyon személyes ügy”, nem nyilatkozik részletekbe menően.

Az izlandi miniszterelnök csütörtökön értesült a történtekről, majd azonnal behívta az érintett tárcavezetőt az irodájába, ahol ő benyújtotta lemondását. Sajtóhírek szerint a fiú és a későbbi gyermekügyi miniszter titokban tartották a kapcsolatukat. A fiú ott volt a gyermekük születésénél is, akit az első évben még együtt neveltek. De mindez megváltozott, amikor Kristrún Thórsdóttir megismerkedett a jelenlegi férjével. Nem túlzunk, ha kijelentjük, hogy a pedofília kategóriába tartozó kapcsolat még súlyosabb annak fényében, hogy a gyermekvédelem szegmensében dolgozott a nő több, mint 30 évig.

Gyermekvédelem helyett: a „szökésben” lévő gyerekekről 3 hónap után lemondanak

Gyermekvédelem 2024: nyíltan buzeráns, drag queen mániás az SOS Gyermekfalunál

(nepszava.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.