Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Gyurcsány Ferenc

Gyurcsány Ferenc: Soha nem vettem el semmit a közösből, ellenkezőleg: visszatettem

Gyurcsány Ferenc kedd reggel valószínűleg nem szedte be a gyógyszereit, ugyanis közösségi oldalán azt találta írni, hogy ő sohasem vett el semmit, ő csak visszatett bele. Állítása szerint ő sosem vett részt korrupcióban, hanem üldözte azt, és ő egy áldozat, akinek ebből súlyos nehézségei adódtak.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Gyurcsány azt állítja magáról, hogy ő korrupt emberekkel inkább összeveszett és megszakította velük a kapcsolatot. Talán inkább a valósággal szakította meg a kapcsolatot. Legutóbb az ital szaladt meg vélhetően a politikusnál, most a gyógyszerei gurultak el.

„Soha nem vettem el semmit a közösből. Ellenkezőleg. Visszatettem. Odaadtam a fizetésemet annak, akinek nagyobb szüksége volt rá. Soha nem engedtem meg a korrupciót, küzdöttem ellene. Ma utólag azt gondolom, hogy egy sor súlyos drámai nehézségem – részben ebből is származott.”

Gondolatfolyamában odáig jutott Gyurcsány Ferenc, hogy erre a kijelentésre ragadtatta magát:

„Sokszor gondolták, hogy lehet velem, velünk bármilyen fajta különmegállapodást kötni. Gondolták, nagyok, igen nagyok, a legbefolyásosabbak, hogy majd külön utakat lehet nálam kijárni, amikor hivatalban voltam. Nem lehetett.”

– hazudta Facebook bejegyzésében. Befejezésként arról is írt, hogy közéleti filozófiája azóta sem változott, és a DK-ban nincsen olyan politikusnak helye, akinek megdobban a szíve némi jól csengő biznisz hallatán.

„Aki hozzányúl a közöshöz, annak nincsen maradása közöttünk. A haza nem egy ország. A haza sok egymásra vigyázó ember erős közössége. Mi ilyet országot akarunk.”

A létrontó politikus állítása szerint emiatt nem adta még föl: „Amikor azt kérdik, hogy ennyi küzdelem után miért vagyok és miért vagyunk még mindig itt, akkor magamról mondhatom, mert hiszem, hogy jó dolgot képviselünk.”

https://szentkoronaradio.com/blog/2025/01/02/gyurcsany-kurvaanyazassal-kezdte-az-uj-evet/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/12/18/tonkreteszi-a-termelok-megelheteset-a-dk-s-gyumolcsvasar/

(Mandiner nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.