Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

A háborús helyzet mellé még járvány is felütötte a fejét Kongóban

Közegészségügyi vészhelyzet alakult ki a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén fekvő, harcok sújtotta Gomában az Afrikai Unió egészségügyi szervezetének (Africa CDC) szombati közleménye szerint, amelyben járványok kialakulására figyelmeztetnek.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Az afrikai országok vezetőinek küldött nyílt levelében Jean Kaseya, az Africa CDC igazgatója kiemelte, hogy a „szélsőséges körülmények”, illetve az összecsapások miatt menekülők okozta helyzet elősegíti a majomhimlő mutációinak kialakulását.

A vírus egyik variánsát – amelyet azóta a világ számos országában észleltek – 2023-ban fedezték fel a Kongói DK Észak-Kivu tartományában, ahol a mintegy hárommilliós Goma is található.

„Ez az egész nem pusztán biztonsági ügy, igazi közegészségügyi veszélyről van szó” – szögezte le Kaseya, kiemelve: a harcoknak azonnal véget kell vetni, „mert ha nem tesznek döntő lépéseket, nemcsak a golyók oltanak ki majd emberi életeket, hanem az ebből a törékeny régióból elszabaduló, ellenőrizetlenné váló járványok, akár pandémiák is, tönkretéve gazdaságainkat és társadalmainkat szerte a kontinensünkön”.

A városban a héten robbantak ki harcok, miután az M23 nevű tuszi milícia és a szomszédos Ruandából érkező csapatok elfoglalták Gomát. A Kongói DK és Ruanda azóta felmondták a diplomáciai kapcsolatokat, az M23 pedig bejelentette, hogy Kinshasát is el akarja foglalni.

Az ENSZ szerint a Goma körüli harcokban legkevesebb 700-an vesztették életüket.

Idén Afrika 12 országában több mint 2000 majomhimlős megbetegedést regisztráltak az Africa CDC adatai szerint.

Újra regionális háború szélére sodródott Kongó, Európa számára hatalmas kockázattal járhat

( Demokrata nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.