Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

„Ami két éve megtörtént, nem fordulhat elő többé” – Felkészült a rendőrség a kitörés biztosítására

„Nincs helye az erőszaknak Budapest utcáin” címmel tartja közös sajtótájékoztatóját a Belügyminisztérium és a rendőrség. Természetesen a fő téma a kitörés napja, hiszen két évvel ezelőtt a nemzetközi Antifa brutális támadássorozatot hajtott végre Budapest utcáin – írta meg a Magyar Jelen.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A sajtótájékoztatót Rétvári Bence kezdte meg, aki elárulta, a két évvel ezelőtti támadássorozatot követően „felkészülten várja” a rendőrség a Kitörés napját. A BRFK emberei és a készenléti rendőrség is jelen lesz az utcákon, valamint kutyás rendőröket és drónokat is bevetnek.

Az Antifa arra készül, hogy lebontsa a társadalmi rendet, és ehhez az erőszakot is elfogadhatónak tartja

– mutatott rá, majd leszögezte:

Ami két éve megtörtént, nem fordulhat elő többé.

Rétvári “bűnszervezetnek” nevezte a támadások elkövetőinek felelőseit.

Itt szervezett, erőszakos bűncselekménysorozatról van szó, amit 19-en követtek el

– mondta, hozzátéve, több súlyos sérülést is okoztak a támadók.

A 19 fő között volt olasz, német, albán és szír állampolgár is. Eddig hat német, és egy szír állampolgár adta fel magát. Három beazonosított elkövetőt továbbra is keresnek. Az elfogott bűnözőkkel kapcsolatban Rétvára arról beszélt, a magyar kormány kéri ezek kiadatását, hiszen “mivel Magyarországon követték el a bűncselekményeket, itt is kell felelniük”.

Az EP-képviselővé választott Salis kapcsán kiderült, ő volt az, akinek a feladata volt lefogni a gazdagréti áldozat lábait, míg a többiek agyba-főbe verték a munkába tartó férfit. Salis a Makó utcai támadásban is részt vett, ott németekre támadtak rá. Az olasz “tanárnéni” nem ismerte el bűnösségét. Rétvári szerint felháborító, hogy ezek után Salisból EP-képviselő lehetett. Ezt követően kitért a Szikra Mozgalomra is, mely szerinte az Antifa egyik legfőbb propagálója Magyarországon.

Rétvári végezetül leszögezte, eddig, és ezután is a lehető legszigorúbban kívánnak fellépni a rendbontókkal szemben, s mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy mindenki biztonságban legyen.

BRFK: Nem megengedhető, hogy bárkit szélsőséges csoportok megtámadjanak

Rétvári után a BRFK szóvivője, Csécsi Soma alezredes vette át a szót, aki leszögezte, nem fogják hagyni, hogy bárkit szélsőséges csoportok megtámadjanak. Emlékeztetett arra is, két évvel ez előtt, a támadássorozatokat követően a BRFK azonnal cselekedett: felállítottak egy nyomozócsoportot, majd rövidesen három elkövetőt el is fogtak. Velük szemben a vádemelés megtörtént, egyiküket jogerősen el is ítélték. Két fő kiadatásáról pedig folynak a tárgyalásuk. Egyikük német, a másik albán állampolgár. Az idei események kapcsán azt ígérte, együttműködnek más országok titkosszolgálataival. Eddig egy rendezvényről tudnak, az erről beérkezett bejelentést tudomásul vették.

Ilaria Salis képviselőként folytatja a pofátlankodást – Reagált Toroczkai is (Frissítve)

Az antifa terrorcsoport megint szervezkedik Budapesten

( Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.