Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Csurka István szobor felavatása miatt ajvékol a Mazsihisz

Csurka-szobor december 7-én kerül bemutatásra Lakiteleken. A Mazsihisz persze egyből ajvékolásba és követelőzésbe kezdett az eset miatt. Talán ez mutatja a legjobban, hogy Csurkának igaza volt – közölte a Kuruc.info.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Azt írták, hogy sajtóinformációk szerint a lakiteleki Hungarikum Ligetben, a Kölcsey ház előtti Nemzeti Pantheonban kívánják felállítani Csurka István író, pártelnök szobrát szombaton, és ennek kapcsán a Mazsihisz egyöntetűen megfogalmazott, hivatalos állásfoglalást tett közzé.

„A Mazsihisz, mint a legnagyobb magyarországi zsidó szervezet arra kéri a hazai politikai élet döntési pozícióban lévő vezetőit, hogy az életműveket mindig a maguk teljességében nézve fontolják meg: mely közéleti szereplők méltók arra, hogy beemeljük őket a gyermekeink számára irányt adó példaképek sorába, a nemzeti panteonba és a nemzeti kánonba. Vajon életútjuk, alkotásaik, tevékenységük minden eleme alkalmassá teszi-e őket arra, hogy az utókor azok között emlékezzen rájuk, akik feddhetetlen erkölccsel maradandót alkottak?” – írta közleményében a Mazsihisz.

Hozzátették, hogy a szombati lakiteleki rendezvényen „Lezsák Sándornak, az Országgyűlés alelnökének meghívására beszédet mond Schmidt Mária, egy közintézmény, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, valamint Szatmáry Kristóf, a magyar parlament egyik képviselője”.

Antiszemitizmus!!!

A Mazsihisz szerint a Csurka-szobor felállítással egy olyan ember életműve előtt tisztelegnek, akivel a magyar parlamenti pártok az antiszemita megnyilvánulásai miatt nem vállaltak közösséget.

„Csurka Istvánnal egy olyan személy kultuszát alapozná meg a kezdeményező, akinek a munkásságát határozott és számtalanszor bírált antiszemitizmus jellemzi, amit a magyar zsidóság nem felejt, és amit minden tisztességes magyar állampolgár, felekezeti hovatartozásától függetlenül, elutasít” – mutattak rá a közleményben, hozzáfűzve, hogy ma, amikor „a vészkorszak óta a legnagyobb antiszemita és Izrael-ellenes hullám söpör végig Európán, a szélsőjobboldali MIÉP-et megalapító Csurka István szobrának felavatása még inkább felbátoríthatja azokat, akik a zsidóság és a Zsidó Állam ellen uszítanak”.

Mindezeket figyelembe véve a Mazsihisz általános érvényű álláspontja, hogy a teljes életművet tekintve a Csurka-szobornak nincs helye a lakitelki Nemzeti Pantheonban, Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudós mellett – áll a közleményben.

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/09/12/sipakol-a-mazsihisz-a-bosnyak-szurkolok-miatt/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/10/29/magyarorszag-kormanya-kozpenzzel-tamogatja-a-magyar-zsido-kozossegeket/

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/09/23/becsodol-a-holokausztbiznisz-nem-szponzoralja-tovabb-a-kormany-a-sorsok-haza-projektet/

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.