Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Az AfD politikusa.

Homoszexuális hímringyó volt az AfD politikusa

Az évszázad egyik legnagyobb vicce az, hogy az AfD-t bárki őszintén jobboldali pártnak nevezze. A leszbikus társelnök mellett vannak még „érdekes alakok” a pártban. Például a homoszexuális hímringyó, aki büszke is múltjára, és most az AfD politikusa.

Marcel Goldhammer „különös” figurája a német belpolitikának. Protestáns szülők gyermekeként 2006-ban, 19 éves korában betért a zsidó vallásba. Modellként dolgozott, színészként szerepet kapott több német tévésorozatban is, majd egy éles kanyarral szexmunkásnak állt. Homoszexuális VIP escortként (hímringyóként) tíz év alatt rengeteget keresett, legalábbis saját bevallása szerint. Tanult Berlinben, Tokióban és Pekingben, majd 2013-ban kivándorolt Izraelbe, ahol katonai szolgálatát az izraeli haderők nemzetközi sajtóirodájánál teljesítette.

Németországba visszatérve politikusnak állt, egy rövid CDU-s kitérő után a szélsőjobboldalinak nevezett AfD politikusa lett. A párt zsidó tagságát képviselő csoportnak az elnökhelyettese, a 2021-es szövetségi választásokon már Berlin Neukölln negyedének jelöltje volt, valamint tartományi szinten az AfD listájának jelöltje a 6. helyen.

Goldhammer civilben egy politikai kampányokat szervező ügynökséget vezet, és olyan provokatív választási anyagot sikerült összehoznia saját részre, hogy azzal magára haragította a Németországban élő török közösséget. A saját, valamint a berlini tartományi parlament képviselője, Frank-Christian Hansel számára készített plakátokon ugyanis a Török Köztársaság alapítójának fotóját használták. Mustafa Kemal Atatürk képmása mellé pedig azt írták, hogy „Atatürk is az AfD-t választaná”.

A valóban jobboldali pártok jellemzője, hogy a normalitás mellett állnak ki, így nyilvánvaló, hogy nem normális az, hogy miközben Goldhammer az AfD politikusa, az jobboldalinak nevezze magát; pedig messze nem ő az egyetlen: a párt társelnöke az az Alice Weidel, aki leszbikusként egy nővel él bejegyzett élettársi kapcsolatban.

A nyíltan homoszexuális, korábbi drog- és deviáns szexfüggőségét, valamint szexmunkás múltját büszkén és nyíltan vállaló Goldhammer a filmesek kérését elfogadva kamera elé állt, hogy dokumentumfilmet készíthessenek róla. Dúsgazdag férfi párjával élve úgy érzi, megengedheti anyagilag, hogy főállású politikus legyen – csak történetesen úgy küzd az illegális bevándorlás ellen, hogy közben saját párja kínai…

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/11/09/homoszexualis-kulugyminisztere-lehet-trumpnak/

(Humen nyomán Szent Korona Rádió)

 

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.