Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

A tönk szélén Németország: leépít a Bosch

Biztosan nem fogja elérni a 2024-es gazdasági céljait a vállalat, ezzel indokolta a létszámleépítések folytatását a Magyarországon is jelenlévő multinacionális vállalat, a Bosch vezérigazgatója egy minapi interjújában. Stefan Hartung szerint nem zárható ki, hogy további átalakításokra lesz szükség a cégcsoporton belül.

Idén év elején 7000 fős létszámleépítést jelentett be a Bosch, a Stefan Hartung vezérigazgató azonban nem zárja ki, hogy ettől is több munkavállalót bocsáthatnak el, írja a Die Welt.

A Bosch nem fogja elérni gazdasági céljait 2024-ben

– mondta Stefan Hartung, a cég vezérigazgatója Tagesspiegelnek, miután szerinte kérdésessé, hogy a bejelentett, több mint 7000 munkahely leépítésénél meg tudnak-e állni Németországban. „Jelenleg nem zárhatom ki, hogy tovább kell alakítanunk a személyi kapacitásokat” – tette hozzá a menedzser.

Nem áll jól a Bosch szénája Németországban

Bár még két hónap hátravan az évből, már most látszik, hogy a tavalyi számait sem sikerül teljesítenie a járműiparban is tevékenykedő vállalatnak. A Bosch 2023-ban csaknem 92 milliárd eurót termelt, de a közelmúltban is növekedést feltételezett az idei évre. Mindez pedig ahhoz vezetett, hogy az autóipari beszállítói üzletágban a cég nemrégiben több ezer munkavállaló kollektív munkaidejét akarta csökkenteni, 40 óráról 35 órára. A vállalat a versenyképesség fenntartására hivatkozott a tervek fő okaként. Március közepén 25 ezer munkatárs tiltakozott ez ellen Németország-szerte. Tárgyalásokat követően a költségcsökkentési terveket a közelmúltban némileg enyhítették.

Súlyos problémák a német versenyképességgel

Az idei év legnagyobb megrázkódtatása a német gazdaság és egész Európa számára a Volkswagen drámája. A 87 éves múltra visszatekintő vállalat először tervezi bezárni gyárait Németországban, a legutóbbi információk szerint 3 üzem van a halállistán, amivel több tízezer megélhetése kerülhet veszélybe. Nagy kérdéses, hogy végül mi valósul meg a wolfsburgi székhelyű vállalat „ajánlatából”, de az borítékolható, hogy a munkavállalói szervezetek nem fogják annyiba hagyni és sztrájk várható, az amúgy is nehéz helyzetben lévő vállalatnál. Az autógyártó arra hivatkozik a döntéseiben, hogy a Kínából érkező egyre erőteljesebb verseny, valamint a forgalom csökkenése más fontos piacokon egyaránt beszűkíti a lehetőségeit.

Magyarországon is jelen van a vállalat, több ezer mérnöknek biztosít megélhetést, ám egyelőre úgy tűnik, hogy a leépítések nem érintik hazánkat.

(vilaggazdasag.hu nyoman Szent Korona Radio)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.