Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Amerikát is elérheti Észak-Korea rakétája

Észak-Korea rakétát tesztelt, mellyel akár az USA-t is elérhetik, ha ahhoz lesz kedvük. A sokáig magára hagyott, bezárkózott összeomlás szélén állónak kikiáltott kommunista diktatúra úgy tűnik, hogy rejteget még veszélyeket. 

Kim Dzsongün észak-koreai vezető „nagy elégedettségének adott hangot” a sikeres tesztkilövés után, és a Hvaszong-19-et az interkontinentális ballisztikus rakéták „végső verziójának” nevezte. A KCNA észak-koreai hírügynökség szerint Kim azt is kijelentette: országának „hegemón helyzete” a nukleáris fegyverek fejlesztésében „teljességgel visszafordíthatatlan”.

A „tökéletesített” Hvaszong-19 fegyverrendszert az észak-koreai hadsereg a Hvaszong-18-as rendszerrel együtt fogja használni „az állami nukleáris erők kiépítésének hosszú távú tervének megfelelően” – jelentette a KCNA, hozzátéve azt is, hogy a Hvaszong-19 lesz Észak-Korea védelmének „elsődleges eszköze”.

A japán és a dél-koreai védelmi tárca csütörtökön azt közölte, hogy a szomszédos országok légvédelmének elkerülése miatt nagy ívben, magas pályán repülő eszköz az Észak-Korea által valaha indított rakéták közül a leghosszabb időt töltötte a levegőben. A rakéta 86 percet repült több mint 7000 kilométeres maximális magasságban, ami felülmúlja a korábbi észak-koreai rakétakísérletek adatait.

Phenjan a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottságának közleménye szerint egy új, szilárd hajtóanyaggal működő, az Egyesült Államok szárazföldi területeinek elérésére tervezett nagy hatótávolságú ballisztikus rakétát tesztelhetett. Hozzáfűzték: Észak-Korea részben jövőbeli tárgyalási pozíciójának megerősítése céljából időzítette a kísérletet az amerikai választások előtti napokra.

Kiszivárgott felvételek: Észak-koreai katonák érkeztek egy orosz kiképzőbázisra (+videó)

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.