Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Most akkor zsidó volt Kolumbusz Kristóf?

Nemrég bejárta az internetet a hír, hogy Kolumbusz Kristóf zsidó származású volt. A valóság azonban az, hogy csak a nagyon távoli felmenői között találni zsidókat. Alább Ábrahám Barnabás, Kuruc.info-n megjelent írását közöljük.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A spanyol TVE televízió múlt szombaton vetített le egy erről szóló dokumentumfilmet Kolumbusz DNS: Az igazi eredet címmel, ahol a kutatók azzal támasztották alá érveiket, hogy részlegesen ugyan, de van DNS-mintájuk a felfedezőtől, valamint annak fiától is.

Természetesen a kutatás több helyen finoman szólva is nehézkes, ráadásul maguk az érintettek, vagyis a zsidók sem tartják készpénznek. Ellentétben például a balkáni népekkel, ahol még azt is saját nemzetük hősének tartják, akinek egészen biztosan nem volt köze az adott nemzethez, a zsidóknál természetesen nem ilyen egyszerű a helyzet.

A kérdés a köré a kérdés köré összpontosul, hogy pusztán genetikai értelemben tekinthető-e Kolumbusz zsidónak, hiszen az egyértelmű, hogy identitását nézve nem volt az, keresztény módon élt és nyilvánult meg. Ugyanis, ha lehet is hinni a DNS-kutatásoknak, ha nem, Kolumbusznak maximum távoli felmenői lehettek ibériai zsidók, akik a 15. században (vagy még korábban) konvertiták lettek, vagyis elhagyták vallásukat és áttértek a kereszténységre.

A tudósok között sincs egységes álláspont

Származás mellett örök kérdés az is, hogy Kolumbusz hol látta meg a napvilágot. A legelterjedtebb nézet szerint hivatalosan olasz származású és genovai születésű, de Portugália, mint születési helyszín is népszerű elmélet. A DNS-kutatás nem csak a szefárd zsidó származást állítja, hanem azt is, hogy ennek megfelelően az Aragóniai Királyságban született a világhírű felfedező.

Mindamellett, hogy sokan – köztük zsidó történelemmel foglalkozó történészek – sem adnak (teljes) hitelt a DNS-vizsgálatnak, felmerül a kérdés, hogy miért akarna bárki is zsidó származásúnak nevezni egy olyan egyént, akinek távoli felmenői között – talán – voltak ugyan zsidók, de vallási szempontból egyrészt már áttértek, genetikai szempontból pedig egyáltalán nem számít tisztán zsidónak, sőt, még faji törvények szerint sem számítana annak, amennyiben egy-két távoli ősről beszélünk?

Azzal az állítással, miszerint a genetika nem tesz valakit zsidóvá, természetesen nem értünk egyet, viszont, ha néhány távoli felmenőről beszélünk, akkor valóban nem számít az adott illető zsidónak.

Természetesen Kolumbusznak, mint híres történelmi személyiségnek a ködös származása évszázadok óta izgatja a (szak)emberek fantáziáját, a legvalószínűbb válasz pedig, hogy sokféle, főként európai eredetű vér csörgedezett az ereiben. Ráadásul, ha voltak is szefárd felmenői, ő maga már egészen biztosan katolikusként élt és alkotott.

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.