Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Mindösszesen 200 ukrán elmenekülőt sikerült harcra toboroznia Lengyelországnak

Csaknem három hónap alatt csak mintegy 300-an vállalták a csatlakozást – mondta a miniszter az Oroszhírek.hu szerint.

A lap szerint tulajdonképpen csak 200 a tényleg jelentkező ukránok száma, azaz a több százezer Lengyelországban élő ukrán hadköteles korú férfi ezrelékekben mérhető száma írta alá még csak a kiképzésre történő jelentkezés papírjait.

Az „Ukrán Légiónak” nevezett szervezet megalakulását először Donald Tusk lengyel miniszterelnök és Vlagyimir Zelenszkij jelentette be július elején.

A helyi média szerint az egységet arra hozták létre , hogy a tartósan Lengyelországban élő ukrán önkéntes csapatokat „egyesítse” más uniós nemzetekből származókkal. Ezután a lengyel hadsereg képezné ki őket, és küldené őket harcolni a hazájukért.

Akkoriban a kijevi nyugati támogatók jobb kiképzést és felszerelést ígértek az önkénteseknek, valamint jogi és pénzügyi előnyöket Varsóból. A lengyel tisztviselők kezdetben azt állították, hogy több ezren jelentkeztek az egységhez.

Kosiniak-Kamysz elmondta, hogy a tervek szerint szeptember 1-től kezdődtek volna a képzések, de egyszerűen nincs elég ember, akivel együtt dolgozhattak volna.

„Körülbelül 300 emberről hallottam” – válaszolta a miniszter arra a kérdésre, hogy hány önkéntes fejezte ki szándékát, hogy csatlakozzon a légióhoz. Kosiniak-Kamysz szerint az alakulat célnagysága egy dandár volt. Egy szabványos NATO-dandár körülbelül 5000 katonából áll, tehát a tényleges 200 körüli jelentkezői szám ennek a 4 százaléka.

A miniszter szerint javulhat a légió helyzete most, hogy Kijev „a folyamat tájékoztatásával, toborzásával és népszerűsítésével kapcsolatos lépéseket tett”. Az ukrán védelmi minisztérium bejelentette, hogy a hét elején létrehozza a légió besorozási központját a lengyelországi Lublin városában.

Az ukrán konzulátus állítólag megkezdte az önkéntesek toborzását a városban.

(Magyar Hírlap)

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/10/08/kijev-arrol-targyal-hogy-teruleteket-adjon-at-oroszorszagnak/

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.