Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

TEV-felmérés: Változott a zsidók társadalmi megítélése tavaly október óta?

A Tett és Védelem nevű, zsidó lobbiszervezet felmérést készített arról, hogy milyen itthon a zsidóság megítélése. A felmérésből kiderült, hogy arányaiban nem változott a pozitív és a negatív vélemények aránya, de többen lettek a „habozók”, akik igyekeznek távolságot tartani a kérdésben.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Szalai Kálmán, a Tett és Védelem Alapítvány elnöke kiemelte: míg Németországban és Nagy-Britanniában a duplájára nőtt az „erőszakos antiszemita cselekmények” (magyarul a zsidók által elkövetett népirtás elleni tiltakozások – szerk.) száma 2022-ről 2023-ra, és e cselekmények többségében 2023. október 7. után történtek, addig Magyarországon nem változott a számuk, a zsidó közösség tehát Magyarországon biztonságban van.

Örkény Antal szociológus, az MTA doktora a magyar társadalom „antiszemita előítéletességét” vizsgáló kutatásról elmondta: az ezer ember megkérdezésével készült reprezentatív kutatás sajátossága, hogy 2023 őszén készült el, de az októberi események után, ez év márciusában – készítettek egy úgynevezett utókövetéses vizsgálatot, kifejezetten az izraeli eseményekre fókuszálva.

Grajczjár István, a kutatást lebonyolító Milton Friedman Egyetem tanszékvezetője ismertette: az elmúlt időszakban nem változott a filoszemiták, vagyis a zsidósággal kapcsolatos pozitív állításokat elfogadók, a negatív állításokat tagadók és a minden negatív állítást elfogadók és minden pozitív állítást tagadók aránya.

Ugyanakkor nőtt a „habozóknak” hívott csoport, akik távolságot tartanak, és mind a pozitív, mind a negatív állításokat tagadják.

Kirúgták a Sky News riporterét, aki a holokauszthoz hasonlította a gázai népírtást

(Kuruc.Info nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.