Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Az igazságszolgáltatás a törvényt védőket sújtja

Ma már az alkotmány mondja ki, hogy az anya nő, az apa pedig férfi, a gyermekvédelmi törvény pedig egyértelműen rögzíti, hogy a gyermeknek joga van az egészséges testi, lelki fejlődéshez, éppen e zért tiltja gyermekek woke propagandával való érzékenyítését is. Az igazságszolgáltatás rendszere azonban mintha nem lenne hajlandó erről tudomást venni – írja a Magyar Jelen. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke elleni két büntetőeljárásban is olyan fejlemények történtek, amelyek finoman fogalmazva abszurdak. Az egyik ügyben úgymond bűntársa Budaházy György. Így Barcsa-Turner Gábor és Budaházy hamarosan együtt állhatnak majd a bíróság előtt, hogy megvédjék azokat az értékeket, amelyeknek a hatályos jogszabályok alapvetően védelmet kellene, hogy biztosítsanak.

Persze ilyenkor jön az adu ász, hogy igen ám, de az elkövetéskori büntető törvénykönyv béli passzust kell alkalmazni, amennyiben az a kedvezőbb. 2019-ben pedig, amikor az ominózus ügy eseményei zajlottak még szabadon lehetett a Pride keretein belül gyermekeknek előadást tartani az LMBTQP életről… Akár a HVIM meg sem történt szivárványos zászlóégetését, akár a gyermekeknek szóló woke előadás csengetéssel való megzavarását vesszük, közösség tagja elleni uszításról, pláne közösség tagja elleni erőszakról beszélni pikáns. A Háttér Társaságnak mégis valahogy sikerült elérni. Mindkét, a beszélgetésben szereplő büntetőügyben Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, nemzeti jogvédő látja el a védelmet.

 

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió) 

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.