Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

19 éves lányt erőszakolt, majd gyilkolt meg a korábban kitoloncolásra ítélt migráns

Ki kellett volna toloncolni egy korábbi bűncselekmény miatt, nem tették meg, ezért megint szörnyű körülmények között halt meg egy 19 éves lány. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Jelentősen felerősítette a franciaországi migrációs vitát egy marokkói migráns letartóztatása, aki a gyanú szerint megerőszakolt és meggyilkolt egy párizsi diákot. „Bővítenünk kell a jogi arzenálunkat” – írta Bruno Retailleau belügyminiszter szerdán a közösségi oldalán. Az ügyészség emberölés és nemi erőszak miatt indított előzetes vizsgálatot.

A 19 éves diáklány, Philippine holttestét még múlt szombaton találták meg a párizsi Bois de Boulogne erdőben. A Die Welt német lap igazságügyi forrásokra hivatkozva azt írja, egy marokkói származású férfi tehette, aki már letöltötte a korábban nemi erőszakért kiszabott börtönbüntetését, és a kiutasítására várt. Mivel azonban Marokkó – mint sok más esetben – nem adta ki a szükséges papírokat, a migránst végül a hivatalos tájékoztatás szerint bizonyos feltételek mellett szabadon engedték. A mostani eset után a gyanúsítottat Svájcban tartóztatták le, a kormány hamar kiadta a migránst Franciaországnak.

„Ennek a migránsnak semmi keresnivalója nem volt itt, ellenőrizetlenül vált visszaesővé. Az igazságszolgáltatásunk túl laza”

– nyilatkozta a jobboldali Nemzeti Tömörülés párt vezetője, Jordan Bardella.

Egy újabb illegális bevándorló, egy újabb végrehajtatlan kitoloncolás” – írta Marion Maréchal jobboldali képviselő.

Pornót nézett saját tárgyalásán a migráns, akit szexuális erőszakkal vádoltak

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/09/23/luxuslakasokat-adnanak-becsben-a-migransoknak/

(V4NA nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.