Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Saját nagyapját lopta meg kétszer is egy jászjákóhalmai cigány

Sokat hallani, manapság, hogy bár lehet a cigányok nem okosak, gyakran bűnözésből élnek de legalább a család nagyon fontos számukra, és azt mindennél többre tartják, azért bármit megtennének. Nos úgy néz ki ez a vélelem is elég gyenge lábakon áll a valósággal szemben.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Valaki egy korábban kibontott és elvitt ablak nyílásán mászott be egy jászjákóhalmai házba szeptember 12-ére virradóra, és az ágyon lévő párna alól elvitt egy pénztárcát, amiben 14 ezer forint volt. Csakhamar kiderült, az elkövető nem más, mint a sértett unokája. Arra is fény derült a nyomozás során, hogy az ablakot is ő bontotta ki és lopta el szeptember 4-én.

A nyomozók egy harmadik bűncselekménnyel is meggyanúsították a bűnelkövetőt, ugyanis szeptember 9-én egy jászjákóhalmai házból 55 ezer forintját vitte el egy helyi asszonynak, aki egy dobozban tartotta megtakarítását. Elfogták és előállították a 18 éves fiatalt a Jászberényi Rendőrkapitányságra, ahol háromrendbeli lopás miatt hallgatták ki. Beismerő vallomást tett: elmondta, hogy a megszerzett összegekből cipőt és ruhát vett, az ablakot pedig rég eladta. A nyomozó hatóság őrizetbe vette a gyanúsítottat, és kezdeményezik letartóztatását.

12 éves lányt fojtott meg a cigány Nyíregyházám

Agyonvert egy 16 éves „fiú” egy idős férfit az öcsödi otthonában, ott volt 10 éves tesvíre is

(Police.hu  nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.