Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Elvették a deviáns „anyától” a gyereket, az apáé lett a teljes felügyeleti jog

Meglepő eset történt a híresen woke Kaliforniában. Harrison Tinsley évekig küzdött azért, hogy megmentse fiát az elmebeteg, deviáns nő karmai közül, aki a kisfiút, akarata ellenére, lányként nevelte. Sawyer névre hallgató négyesztendős kisfiú július vége óta lehet édesapjával.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Tinsley egy műsorban elmondta, hogy Sawyer „fiú akar lenni, és ezt határozottan ki is fejezi, s ha az ellenkezőjét mondják neki, szomorú lesz”.

Az apa 2019-ben még nagyon boldog volt, mikor megtudta, hogy barátnője várandós, ám ez hamar véget ért, amikor a súlyos mentális betegséggel (!) küzdő „édesanya” egyik percről a másikra véget vetett a kapcsolatuknak, majd megtiltotta Tinsley-nek, hogy láthassa gyermekét. A nő egyébként leszbikusnak és nembinárisnak határozza meg magát, ami már önmagában probléma, de az még nagyobb, hogy a hülyeségét a gyerekre is rányomta egészen csecsemőkorától kezdve.

Ez utóbbi eléggé megkeserítette a gyerek életét. Többek között anyja arra kényszerítette, hogy lányruhákat és sminket viseljen, kislányos születésnapi bulit szervezett Sawyernak, egy ízben pedig elvitte Disneylandbe, ahol csak akkor használhatta a hintákat, ha a hercegnős cipellőjét viselte, amit a beteg nembináris véglény sózott rá.

Harrison Tinsley a „toleráns” kaliforniai igazságügyi rendszerben akkor találkozhatott először a tulajdon fiával, amikor az 15 hónapos volt, tehát elmúlt már egy éves. Ez azonban semmit nem jelentett abban az értelemben, hogy továbbra is nembináris anyja hatása alatt állt a gyerek.

Az „édesanyát” tavaly őrizetbe vették gyermekveszélyeztetés vádjával, az apa ekkor a San Franciscó-i Legfelsőbb Bíróságon kérte a Sawyer feletti teljes felügyeletet. Mindehhez rengeteg bizonyítékot szolgáltatott (köztük 800 oldal dokumentumot), de a bíróság a letartóztatott anya pártját fogta. Ez ellen 2023 decemberében fellebbezett Tinsley.

Apa-fia program, miután Sawyer kiszabadult az LMBTQP-terrorista anyja karmai közül

Nocsak! LMBTQP-szervezetet vádolnak gyermekek erőszakolásával

Denegerált, vallásgyalázó drag queen maszturbált egy órán keresztül egy kaliforniai parkban (felkavaró képek)

(Kuruc.Info nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.