Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Lefejelte a rendőrt az Audis cigány

Korábban már kétszer elítélték a kancigányt, aki lefejelte a társa ellen intézkedő rendőrt, amiért az eltiltás ellenére vezetett.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A Központi Nyomozó Főügyészség közleményében azt írja, még július közepén gépkocsival egy Csongrád-Csanád vármegyei településen közlekedő nő a „STOP” táblát figyelmen kívül hagyta, és ezzel szabálysértést követett el.

A cselekményt észlelő rendőrök intézkedést kezdeményeztek, és közölték a nővel (aki a felvételek alapján cigány lehet – a szerk.), hogy helyszíni bírságot szabnak ki vele szemben, majd adatainak ellenőrzésekor megállapították, hogy el van tiltva a járművezetéstől. Erre tekintettel – a járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt – elő akarták állítani a rendőrkapitányságra. Ezt a jármű utasa, egy középkorú férfi meg akarta akadályozni.

A férfi kiabálva, indulatosan megindult a rendőrök felé, megállt közvetlenül az egyik hivatalos személy előtt, akit lefejelt.

Ezt követően tovább szidalmazta és fenyegette a rendőröket. A nő végül önként beszállt a szolgálati autóba.

A nyomozó ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a – közlekedési bűncselekmény és erőszakos bűncselekmények miatt korábban már kétszer elítélt – férfit, aki beismerte a cselekmény elkövetését.

Az ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé az elkövetőt. Az ügyben a Makói Járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétségének kísérlete miatt 2 év, végrehajtásában 4 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és 450 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a férfit. Az ügyészség az ítéletet tudomásul vette, míg a terhelt és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést.

A cselekményről a szolgálati autó fedélzeti kamerája rögzített felvételt.

Összeverekedett a kínai eladóval a cigány, miután nem volt hajlandó fizetni a boltban használt dezodorért

Tombol a roma kultúra: Spar előtt boxoltak a győri cigányok

(Kuruc.Info nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.