Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Egy 600 éves kardot mágneshorgásztak ki a Dunából

A legtöbb fiatal szaladt is volna haza vele, de ebben a fiúban volt egy kis becsület és ahelyett, hogy kiakasztotta volna a szobájába, inkább leadta a Budapesti Történeti Múzeumba a ránézésre is nagyon értékes és régi kardot.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Egy mágneshorgász találta meg azt a középkori kardot, mely restaurálás után akár még kiállítási darabbá is válhat. A fegyvert a Dunából fogta ki a horgász, melyet végül leadott az illetékes szerveknek.

A Blikk magazin írta meg, hogy a Budapesti Történeti Múzeum szakértőihez került a mágneshorgász, Kovács Erik által kihalászott 600 éves kard. A horgász a napilapnak elmondta, hogy rendszeresen dobja mágnesét a Dunába annak reményében, hogy különböző fémtárgyakat találjon. Egyik alkalommal horgászta ki a középkori kardot. A fegyver szinte teljesen ép állapotban van, Kovács elmondása szerint mindössze 15-20 centiméter hiányzik belőle, valamint a markolat egy része.

„Aznap a Duna budapesti szakaszának egy olyan részére mentem, ahol ritkán szoktunk találni bármit is. Ám úgy gondoltam, megpróbálom, hátha szerencsém lesz. Ugyanis, ha valamit mégis sikerül kifogni, akkor az általában jelentős lelet. Ahogy most is így történt.”

– mondta Kovács a Blikknek, majd hozzátette, hogy egy muzeológus barátja tanácsára döntött úgy, hogy leadja a talált tárgyat.

„Végül a Történeti Múzeumba vittük be leadni, hiszen az ilyen tárgyakat nem tarthatjuk meg, bár persze örültem volna neki, ha otthon lehetne a szekrény tetején. Még pénzt sem kapok érte, viszont annak nagyon örültem, s rendkívül jólesett, hogy megköszönték, amiért bejelentettem, mit találtam.”

A restaurálásra váró 600 éves kard (Forrás: blikk.hu)

Kiderült, hogy egy középkori kardról van szó, ám a szakértők még mindig dolgoznak azon, hogy minél pontosabban meghatározzák keletkezésének idejét és körülményeit. A restaurálás akár hónapig is tarthat, ám a befejeztével akár még ki is állíthatják a kardot.

Ellopták a több ezer éves kardot, ami a híres Roland lovagé, előtte pedig egy angyalé volt

Keresztet találtak egy avar kori sírban régészek Csákberényben

Különleges régészeti leletet találtak az egykori visegrádi királyi palota feltárásánál

(Hamuesgyemant.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.