Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Obama hivatalosan is Kamala Harrist támogatja

Barack Obama és felesége, Michelle Obama közös nyilatkozatot adott ki, melyben a támogatásukról biztosítják Kamala Harrist, a Demokrata Párt elnökjelöltjét.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Állítólag Obama az egyike volt annak a száz demokrata prominensnek, akit Harris Biden visszalépésének pillanatától kezdve győzködött, hogy támogassa. Obama ekkor még csak Bident méltatta, de nem jelezte, hogy támogatná Harrist.

Aztán az alelnök begyűjtötte a demokrata küldöttek többségének támogatását, így hivatalosan elnökjelöltté vált.

Obamáék így pénteken közölték: nagy várakozással támogatják Harrist, s megfogadták, hogy „mindent megtesznek” a megválasztása érdekében. Hozzátették: egyetértenek Bidennel, hogy „Kamala választása volt az egyik legjobb döntése, amit hozott”.

Emlékeztettek, hogy volt kaliforniai főügyész, szenátor és alelnök, de valójában több van benne, mint az önéletrajza sugallja: „minden megvan benne, ami ahhoz kell, hogy megnyerje ezt a választást”, sőt: „sosem volt még nagyobb a tét, ő viszont mindannyiunknak reményt ad”.

A bejelentést egy szappanoperába illő videóval kísérték, amelyen Harris fogadja Obamáék telefonhívását: „te jó ég” – mondja a videóban az alelnök –, „Michelle, Barack, ez nagyon sokat jelent nekem!”.

Joe Biden bejelentette, hogy visszalép a választástól

 

(Kuruc.Info nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.