Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

„A hazai üzemanyagpiac jól működik, egészséges, önszabályozó” – Tényleg?

Az üzemanyagárak az utóbbi hetekben ismételten folyamatosan emelkedtek, a kormány közben fenyegetőzik, a kereskedők fittyet hánynak rá. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

„Olyan ígéretet, avagy megállapodást, hogy a hazai tarifák átlaga, minden egyéb körülménytől függetlenül, mostantól nem nő a környező államok szintje fölé, se szóban, se írásban nem tettünk” – mondta a Népszavának az üzemanyagárakkal kapcsolatos kormányzati megállapodásról a Magyar Ásványolaj Szövetséget (MÁSZ) a nemzetgazdasági miniszterrel folytatott tárgyalásokon képviselő elnök, Ratatics Péter.

Ratatics Péter, aki egyébként a Mol csoportszintű fogyasztói szolgáltatásainak ügyvezető igazgatója, kiemelte, hogy ilyen ígéret már csak azért sem vetődött fel, mert az a jelen helyzetben komoly versenyjogi kérdéseket vetne fel.

„Inkább úgy fogalmaznék: közös egyetértés alakult ki a tekintetben, hogy az ország és a kereskedők egyaránt a térségi szinten versenyképes hazai üzemanyagárakban érdekeltek” – összegezte Ratatics Péter azt, hogy pontosan milyen megállapodást kötöttek Nagy Mártonnal az üzemanyagárakról.

Változhat a statisztika

Ratatics Péter az interjúban kiemelte, hogy a minisztériummal elindult egy érdemi párbeszéd, de az adatközlésnek még vannak gyengeségei. „Szerintünk a különböző napok árainak összevetése pontatlan, mert a jegyzésár- és árfolyammozgások nyomán ennyi idő alatt is jelentősen változhatnak a tarifák” – jegyezte meg.

Július 1-jével ugyanis Horvátországban és Romániában is jelentősen nőtt az üzemanyagok jövedéki adója. Keleti szomszédunknál így például literenként mintegy 40 forinttal emelkedtek az árak. Az állami adatszolgáltatások csúszása miatt viszont ezek a KSH által ötödikén közzétett, elsejei árnyilvántartásban még nem jelentek meg.

Érdemes megjegyezni, hogy Nagy Márton pont szerdán nyilatkozta, hogy másképp fogják számolni az üzemanyagárakat. A miniszter egyetértett abban, hogy hatékonyabb lenne a heti helyett havonta történő statisztikai összevetés, és elmondása szerint javaslatot tesz majd a KSH-nak arra, hogy minden hónap első péntekén hasonlítsák össze az árakat.

Ratatics Péter az interjúban kiemelte azt is, hogy

a hazai üzemanyagpiac jól működik, egészséges, önszabályozó. Az ellátás biztonságos, a termékek elérhetők. Fontos ugyanakkor látni, hogy Magyarország nem sziget, hanem a közép-európai piac része. Így a térség kereslet-kínálati egyensúlyának megőrzésére az ellátási zavar elkerülése végett is törekedni kell.

Szerinte ha a kormány mérsékelni szeretné a hazai tarifákat, „mi a – környező államokhoz képest sok esetben kiugró – adóterhelések szintjén látunk beavatkozási lehetőségeket. De meggyőződésem: ha az adatnyilvántartások letisztázódnak, világossá válik, hogy a hazai üzemanyagárak átlaga illeszkedik a szomszédokéhoz”.

Egekbe szökik megint az üzemanyagár

(Index nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.