Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Egy líbiai transzféreg beperelte a német McDonald’s-ot, mert egy muszlim nem engedte be a női öltözőbe

Egy magát nőnek képzelő elmeháborodott beperli a németországi McDonald’s étteremláncot, mert nem engedték be a női öltözőbe. Az ügy a munkaügyi bíróságra kerül.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A magát Kylienak hívató elmeroggyant – aki most 27 éves – 2017-ben érkezett Németországba Líbiából, 2018-ban utazott először Berlinbe, és azonnal lelkesedett a német fővárosért: „Itt mindenki az lehet, ami lenni akar!” – nyilatkozta a Bildnek a véglény. Azt pedig már mi tesszük hozzá, hogy minden lehetsz, csak német hazafi nem.

A buzeráns migráns később drag queenként lépett fel, majd 2019 novemberében a McDonald’s-nál kezdett dolgozni. A Bildnek ezt mondta: „Először csak a pénztárnál, majd minden más területért is feleltem, és új alkalmazottakat is betanítottam. Élvezem a munkát, és nagyon kommunikatív vagyok.” El sem akarom képzelni, hogy miféle sokk érhette a szegény új alkalmazottakat, amikor a deviáns betanította őket.

„Kylie” kezdetben nembinárisként azonosította magát (olyan emberek, akik még annyit sem képesek eldönteni, hogy férfinak vagy nőnek képzelik magukat). „Mivel nincs sokféle öltöző, 2020 óta a csapatnak egyértelmű volt, hogy „a nevem Kylie” –, mert most nőként azonosítja magát. 2023 júliusában azt mondta a főnökeinek: „Azt akarom, hogy mostantól „sie”-ként szóljanak hozzám (németül az E/3 személyben a nőnemű személyes névmás „sie”).

Tavaly „Kylie” sokat fogyott. „Azóta csak női ruhákat hordok, még unisex ruhákat sem. De a női öltözőt nem használhattam. Át kell öltöznöm a szomszédos zuhanyzóban. De a zuhany alatt meztelen az ember, nem igaz? De én nem vagyok meztelen, amikor átöltözöm!” – panaszolta világfájdalmát a flepnis. Az agyilag láthatóan zavart migráns női uniformist is szeretett volna hordani, de a nyilvánvalóan fasisztoid gyorsétteremlánc ezt is megtagadta tőle.

A szürreális történetet tovább cifrázza, hogy a női öltözőbe egy muszlim származású munkás nem volt hajlandó beengedni az abnormális véglényt. „Kylie” szerint a cég a muszlim munkás mögé állt.

A „hatalmas trauma” miatt „Kylie” ügyvédet fogadott és bírósághoz fordult. „Kártérítésért perelek – a büntetésnek segítenie kell a McDonald’snak abban, hogy véget vessen az ilyen diszkriminatív gyakorlatoknak. Még altatót is kellett szednem, mert annyira fel voltam zaklatva, hogy aludni sem tudtam.”

A McDonald’s szóvivője tagadta a diszkriminációt: „Az étterem vezetése igyekezett reagálni az igényekre, és különféle megoldási javaslatokat tett – például saját, zárható öltöző használatát. Ezt azonban elutasították.”

A munkaügyi bíróság előtti egyeztető tárgyalás meghiúsult, tárgyalásra legkorábban 2025 elején kerülhet sor. „Kylie” azonban már nem akar olyan sokáig otthon maradni – júliustól újra a McDonald’s-ban szeretne dolgozni. „Kylie” 8000 eurós kártérítést szeretne, de úgy véli, hogy ezenkívül hosszú távú megoldásokra is szükség van. „Nem akarok semmilyen konfliktust, csak azt akarom, hogy a McDonald’s elfogadja a jogaimat! Miért kellene velem másképp bánni?”

Pride hónap az USA-ban: meztelenül táncoló transzok és péniszautók a „családbarát” rendezvényeken

(Kuruc.Info nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.