Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Megint narancssárgára színeződött a Sajó vize

Az elmúlt időszakban megint narancssárgára színeződött a Sajó folyó vize. A szlovák környezetvédelmi minisztérium közölte, tárgyal a szennyezett folyóval kapcsolatos szükséges intézkedések finanszírozásáról.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az alsósajóiak megfigyelték, hogy a víz színe az időjárástól is függ. „Néha tiszta, máskor pedig teljesen rozsdabarna. Erre már sokszor felhívtuk a figyelmet” – jelentette ki Jerga, és hozzátette, ha gyorsabb az áramlás, tisztábbnak tűnik a víz.

A környezeti katasztrófa kezelésével kapcsolatos helyzetet úgy ítéli meg, hogy az állami hatóságok nem érdeklődnek eléggé. „Voltak ülések, ígéreteket kaptunk, hogy már foglalkoznak vele, és ellenőrizni fogják a bányát, de ez hónapról hónapra tolódott” – mondta Jerga.

„A környezetvédelmi minisztérium vezetése tárgyal a gazdasági és a pénzügyminisztériummal, hogy konszenzusos megoldást találjanak a szükséges intézkedések finanszírozására. Ezek az intézkedések elsősorban bányabiztonsági munkákból fognak állni” – tájékoztatta a TASR hírügynökséget a környezetvédelmi minisztérium, és hozzátette, az ezzel kapcsolatos tervet a kormány elé terjesztik jóváhagyásra. A tárca szerint a Sajó tartós szennyezése az előző kormányok alkalmatlanságának bizonyítéka, amelyek képtelenek voltak tárcaközi szinten tárgyalni, és konkrét megoldásokban megállapodni.

A környezetvédelmi minisztérium közölte, továbbra is figyelemmel kísérik a helyzetet a geológusok, a vízgazdálkodási szakemberek és a Rudné bane állami vállalat. A tárca tájékoztatása szerint az eddigi eredmények nem igazolták, hogy a bányavíz szennyezte volna a talajvizet vagy az ivóvizet.

A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) havonta vizsgálja a folyó vizét. Hat helyről vesznek vízmintát, közvetlenül a szennyezés helyének közeléből is. „A kiáramló bányavíz hatása főleg a vas, a mangán és az arzén szintjében mutatkozik meg” – közölték a vízügyi szakemberek.

Az SVP legutóbb április 8-án vett mintát a Sajó vizéből, az eredmények azt mutatták, hogy csak a mangán szintje volt a határérték felett, a vas szintje határérték alatt volt, de a 2023. áprilisi méréshez képest majdnem kétszer magasabbak voltak az értékek. Hasonlóan alakult az arzén szintje is. „A mért értékek a Sajó aktuális hidrológiai helyzetét, valamint a szennyező bányavíz mennyiségét és szennyezettségét tükrözik” – magyarázta az állami vállalat.

A vízügyi szakemberek tájékoztatása szerint a Sajó vízminősége fokozatosan javul. „Ez annak köszönhető, hogy a szennyeződés lerakódik az üledékben, továbbá az öntisztulás képességéknek és a szennyeződés felhígulásának is” – tette hozzá az SVP.

Ukrán szemétáradat veszélyezteti a legmagyarabb folyónkat

(Paraméter nyomán Szent Korona Rádió)

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.

mozaikjobboldal

Mi Magunk vlog: Leszámolás, elszámoltatás és mozaikjobboldaliság

Antifákat kérdezte volna a HVIM az utcán, miért tüntetnek. A ...

64

2026. 10. 10.

Telegram-posztjaink (2026.10.09.)

Márki-Zay Péter kihúzta a gyufát a zsidóknál; orosz hadifoglyokat használhatnak élő bombaként az ukrán erők; sátánista invokációval nyitották meg egy amerikai városi tanács ülését

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 9.