Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Nagy siker a svédasztalos menza – jóval kevesebb a kidobott étel

Bármennyit ehetnek, csak az étkezés végén üres legyen a tányér, ez a mottója a menzának Sándorfalván, ahol most a Deutsche Welle stábja járt forgatni a svédasztalos menza tapasztalatairól.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az új szellemiségű menzát – amiről mi is írtunk – az országban negyven helyen tesztelte a Hungast nevű közétkeztetési cég, Sándorfalván pedig több mint egy éve vezették be. A gyerekek azóta többféle étel közül választhatnak és maguknak szednek.

A szülők eleinte ugyan aggódtak, hogy fognak-e szedni maguknak egyáltalán bármit a gyerekek, ha rájuk van bízva, de ez végül alaptalannak bizonyult: már az elsősök is nagyon ügyesen szednek az igazgató szerint. A videóban megkérdezett egyik diák azt mondta, szerintük az új modellben az élelmiszer minősége is jobb lett. A legnagyobb érdem ugyanakkor az, hogy

a svédasztalos megoldás révén ötödére esett vissza az ételhulladék az iskolában

az igazgató beszámolója szerint. A gyerekeket úgy próbálják ösztönözni arra, hogy ne dobjanak ki ételt, hogy kiírják egy táblára, mennyi volt az előző napi élelmiszer-hulladék, és hogy ebből hány gyerek lakhatott volna jól. A menza falaira pedig plakátokat ragasztottak ki, amelyekről megismerhető az ételek nyomelem- és tápanyagtartalma.

A Hungast szerint az is egy pozitív fejlemény, hogy a gyerekek olyan ételeket is kipróbálnak, amiket előtte nem kóstoltak: az új kedvenc a resztelt máj, a harcsapaprikás és a gombapörkölt lett.

A Hungast korábban azt közölte, hogy mivel nagy siker a svédasztalos modell, általánossá tennék az általuk ellátott iskolákban Magyarországon.

Itt a vége a menzaétkezésnek?

(Telex nyomán Szent Korona Rádió)

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.

mozaikjobboldal

Mi Magunk vlog: Leszámolás, elszámoltatás és mozaikjobboldaliság

Antifákat kérdezte volna a HVIM az utcán, miért tüntetnek. A ...

64

2026. 10. 10.

Telegram-posztjaink (2026.10.09.)

Márki-Zay Péter kihúzta a gyufát a zsidóknál; orosz hadifoglyokat használhatnak élő bombaként az ukrán erők; sátánista invokációval nyitották meg egy amerikai városi tanács ülését

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 9.