Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Kezdődnek a gyermekvédelmi intézmények vezetőinek vizsgálatai

Többnapos komplex vizsgálat alá vetik a gyermekvédelmi intézmények vezetőit, az eredmény kiértékelését pedig informatikai rendszer segíti – mondta el kedden a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az m1 Ma reggel című műsorában. Rétvári Bence kiemelte, a módszertant olyan szakemberek állították össze, akik ismerik minden területét a gyermekvédelemnek. Azt mondta, az a cél, hogy bármilyen kockázatot ki tudjanak szűrni, ami a gyermekek számára veszélyt jelenthet.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A kétnapos vizsgálat alapján készítik el a szakemberek az első elemzést számos szempontot figyelembe véve. A harmadik fázisban pszichológiai mélyinterjút készítenek az érintetettekkel – fogalmazott az államtitkár. Leszögezte, a vizsgálatnak sok síkja van, így a felmerülő problémákat külön is tudják vizsgálni.

„Nem kockáztathatunk, a gyermekeket védenie kell ezeknek az intézményeknek”

– hangsúlyozta.

A stúdióbeszélgetésben elhangzott, 530 intézményben indult soron kívüli vizsgálat, beleértve az egyházi és civil fenntartású intézményeket is. Ennek kapcsán Rétvári Bence azt mondta, a márciusban és áprilisban zajló vizsgálatok arra koncentrálnak, hogy ha volt korábban ki nem derült gyermekbántalmazás vagy szexuális visszaélés, az kiderüljön.

„Emeljük ki nagyon gyorsan és küldjük börtönbe azokat, akik pedofil hajlamuk miatt mentek be ezekbe az intézményekbe, és így próbáltak gyermekek közelébe kerülni”

– nyilatkozta az államtitkár. Hozzátette, ilyen nem történhet meg, pedofiloknak nincs kegyelem, és azonnal büntetőeljárást kell ellenük indítani.

Rétvári Bence elmondta, az elmúlt tíz évben a kormánnyal arra törekedtek, hogy a gyermekvédelemben több forrás álljon rendelkezésre. A mikor ezt a területet átvették, éves szinten 40 milliárd forintot fordított az állam gyermekvédelemre, ma ez az összeg 127 milliárd forint. A szigorúbb büntetőeljárások is eredményre vezettek, hiszen 2010 óta nyolcszorosára nőtt a börtönbe küldött pedofilok száma. Az államtitkár leszögezte, még a tavaszi ülésszakban az Országgyűlés elé kerül a gyermekvédelmi törvény szigorítása.

„A gyermekek akkor vannak biztonságban a pedofiloktól, ha azok börtönben vannak”

(Magyar Nemzet nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.