Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

A tengeri teknős húsa valamikor mérgező – kiderült Zanzibáron, 8 gyermek meghalt

Nyolc gyerek és egy felnőtt is meghalt Zanzibárban, miután tengeri teknősök húsát fogyasztották – írja a Guardian. További 78 embert szállítottak kórházba az ételmérgezést okozó hús elfogyasztása után. Egyébként van, amelyik teknős ehető, van amelyik viszont nem, és különböző szervei fogyaszthatóak csak.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A tengeri teknősök húsát Zanzibáron egyfajta különlegességnek tartják, de rendszeresen előfordul, hogy az ételmérgezés egy fajtája, a chelonitoxizmus halálos áldozatokat követel. A pénteken késő este elhunyt felnőtt az egyik gyermek édesanyja volt, aki már korábban elájult – mondta Dr. Haji Bakari, a Mkoani körzet egészségügyi tisztje. Szerinte a teknőshúst kedden fogyasztották el. Bakari elmondta, hogy a laboratóriumi vizsgálatok megerősítették, hogy az összes áldozat tengeri teknőshúst evett.

A kelet-afrikai Tanzánia félautonóm régiójának számító Zanzibár hatóságai katasztrófavédelmi csapatot küldtek, ami fel is szólította az embereket, hogy kerüljék a tengeri teknősök fogyasztását. 2021 novemberében Pembán hét ember, köztük egy hároméves gyermek halt meg, miután teknőshúst evett, három másik pedig kórházba került.

(444 nyomán Szent Korona Rádió)

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.

mozaikjobboldal

Mi Magunk vlog: Leszámolás, elszámoltatás és mozaikjobboldaliság

Antifákat kérdezte volna a HVIM az utcán, miért tüntetnek. A ...

64

2026. 10. 10.

Telegram-posztjaink (2026.10.09.)

Márki-Zay Péter kihúzta a gyufát a zsidóknál; orosz hadifoglyokat használhatnak élő bombaként az ukrán erők; sátánista invokációval nyitották meg egy amerikai városi tanács ülését

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 9.