Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Medvegyev megmutatta? Kárpátalját Magyarországhoz csatolnák?

Medvegyev „feldarabolta” Ukrajnát, Magyarország is kapott egy kis szeletet belőle.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A Visegrád24 X-oldalán is közzétették azt a videórészletet, amelyben Dmitrij Medvegyev arról beszélt, hogy Ukrajna egyik korábbi elnöke, Leonyid Kravcsuk tévedett, mikor egyszer az mondta,

„Ukrajna nem Oroszország.”

Medvegyev a szövetségi oktatási maratonon tartott kiselőadásán leszögezte:

„Ukrajna kétségkívül Oroszország.”

Eközben a háta mögé kivetítettek egy olyan képzeletbeli térképet, amelyen Ukrajna már feldarabolva látható. A zömét Oroszország kebelezte be, a nyugati részeket pedig Lengyelország, Románia és Magyarország között osztotta fel.

Medvegyev egy nyugati vezetőkről készült mémkollázst is mutatott, amelyen kifigurázva ábrázolta őket – erről már egy orosz Telegram-oldal számolt be. A csatorna szerint az egykori orosz elnök kijelentette,

„a béketárgyalások Ukrajna jelenlegi vezetésével lehetetlenek”.

Erre csak akkor kerülhet majd sor, ha olyan új vezetést kap az ország, mely „felismeri a realitásokat, vagyis az oroszok által elfoglalt területeket is” – hangzott el az előadásban.

A Telegram-oldal arra is emlékeztetett, hogy Dmitrij Medvegyev többször is hangoztatta területi követeléseit olyan ukrán városokat illetően mint Harkiv, Dnyipro és Odessza, és engedélyezte a Kijev elleni offenzívát is.

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/03/02/kiderult-mi-lenne-oroszorszag-taktikaja-arra-az-esetre-ha-kina-megtamadna-oket/

(Mandiner nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.